13 °C Budapest

Kis Grófo is elkapta a koronavírust: tüdőgyulladással fekszik a kórházban

2020. november 26. 10:01

Koronavírussal fekszik a kórházban Kis Grófo, mint kiderült tüdőgyulladása van. Mint mesélte, hirtelen lett rosszul.

A hét elején kórházba került magas láz és köhögés miatt Kis Grófo. Mint ahogy a27 éves zenész a Borsnak elmesélte, pozitív koronavírustesztet produkált, az orvosok pedig marasztalták a kórházban.

Nem szívesen beszélek erről, bár ha az esetem bárkit is arra sarkall, hogy maszkot hordjon, hogy vigyázzon magára és környezetére, már megéri beavatni az embereket. Az egyik pillanatban még semmi bajom nem volt, a másikban magasra szökött a lázam, szédülni kezdtem, köhögni, alig kaptam levegőt. Kedden kerültem be a kórházba, mert akkorra már nagyon rosszul éreztem magam. A szédülés állandósult, magas lázam volt és nagyon rossz volt az általános közérzetem

- mondta a lapnak. Elvégeztek rajta egy CT-t, kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladása van.

Azt mondják a dokik, hogy szerencsés vagyok, hogy viszonylag hamar diagnosztizálták, mert így azonnal megkaphattam az infúziós kezelést, amivel remélhetőleg meg tudják fogni a gyulladás további terjedését

- mesélte.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem