12 °C Budapest

Kirabolta a szállóvendéget a takarítónő: nem örülhetett sokáig a pénznek

2020. május 27. 18:33

Több mint kétmillió forintot lopott el az egyik tatai hotel takarítónője egy vendégtől. A nő a rokonaira bízta a pénzt, de hamar elkapták a rendőrök.

Egy tatai hotelből lopott több mint kétmillió forintot takarítás közben az egyik alkalmazott. A nyomozók a pénz nagy részét megtalálták és lefoglalták, a tettest gyanúsítottként kihallgatták. Az eset még február elején történt, a nő kétmillió forintot talált takarítás közben az egyik szobában, a pénzt eldugta a ruhájába, majd hazavitte - írja a 24.hu.

Az otthonában megszámolta, majd a megőrzését egy rokonára bízta. A meglopott vendég csak akkor vette észre a lopást miután elutazott. Két nap múlva tett feljelentést a Tatai Rendőrkapitányságon. A tatai nyomozók a bevezetett nyomozati cselekmények során azonosították a vértesszőlősi nőt, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A nő beismerte a bűncselekményt, ellene lopás miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók az ellopott pénzt 55 ezer forint híján lefoglalták és kedden visszaadták a tulajdonosának.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm