7 °C Budapest

Kincses Gyula: le kell állítani a tervezett műtéteket

2020. szeptember 23. 09:15

A járvány második szakasza egy nagyon békés első szakasz után érkezett, amely túlzott biztonságérzetet adott a lakosságnak, ezért fontos felhívni a figyelmet: a nagy esetszámokra is fel kell készülni. Nemcsak a lakosságnak, de az egészségügynek is. A Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta, hogy mivel nem tudni pontosan, mekkora terheltségre kell számítani, ők extra módon szeretnének felkészülni.

Kincses Gyula véleménye szerint azokban az intézményekben, ahol koronavírus-fertőzötteket látnak el, le kellene állítani a tervezett műtéteket, így csökkenthető lenne a fertőzés kockázata, és a dolgozók terheltsége is. Leginkább viszont azt tartja fontosnak, hogy a kormány a meghirdetett "haditervének" pontos részleteit megismertesse a szakmával is - erről beszélt az ATV Startban.

Sürgősen kellene egy kisebb összeg? Találd meg a legjobb személyi kölcsön ajánlatot itt!

Egyetért azzal, hogy mostantól a háziorvosok is koronavírus-fertőzöttnek minősíthetik a betegeket anélkül, hogy tesztelnék őket, mert szerinte az orvosoknak az a dolga, hogy bizonyos tünetek alapján mondjanak véleményt. A tesztnek pedig éppen az a funkciója, hogy a kérdéses eseteket segítsen eldönteni. Ugyanakkor szerinte nagyon kevés olyan eset lesz, amikor a Covid-fertőzés tesztelés nélkül is teljes bizonyossággal kimondható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem