13 °C Budapest

Kilőttek a kórházi várólisták: éveket is várhatnak műtétekre a magyar betegek

2020. június 3. 14:31

A járvány terjedésének visszaszorítása után kinyithattak a szakrendelések, ezzel - bár szigorúbb feltételek mellett, de - lehetőség nyílt a kórházi munka folytatására, és a nem akut beavatkozások elvégzésére is. Azonban a bő két hónapos kiesés azt eredményezte, hogy meghosszabbodtak a már így is borzasztó hosszú kórházi várólisták. A jelenlegi adatok szerint egy szürkehályog műtétre átlagosan fél évet, egy térprotézis műtétre pedig több mint egy évet is kell várni. Viszont vannak olyan térségek az országban, ahol egy mandula vagy orrmandula műtétre is 132-en várakoznak, ami azt jelenti, hogy öt hónapot kell átlagban várnia egy betegnek. A Pénzcentrum most azt vizsgálta, a 2019 tavaszán tapasztalható várakozási időhöz képest 2020-ban mennyivel tovább várhatnak a páciensek egy-egy beavatkozásra. Ennyit számít a koronavírus járvány miatti kiesés.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nemrég nyilatkozott arról, hogy a járvány lecsengése után újabb emelkedésre számítanak a várólisták hosszában. Ezt azért lehet így, mert a jelenlegi várakozási idő a halasztott műtétek miatt nőtt meg - azonban kevesebb beteg is van, hiszen a járványhelyzet súlyosabb szakaszában kevesebben fordultak orvoshoz olyan panasszal, aminek következtében pl. szürkehályog műtétre jegyezték volna elő, illetve azokat a vizsgálatokat sem lehetett elvégezni, ami alapján a műtéti előjegyzés megtörténhet.

Ennek feloldásával azonban várhatóan sokan fordulnak panaszaikkal orvoshoz. Még az is lehetséges, hogy a karanténidőszak alatti mozgásszegény életmód csak rontott az olyan panaszokon, amelyeken csípőprotézis vagy térdprotézis műtét segíthet.

Bár a sürgősségi területeken kisebb-nagyobb mértékben természetesen folytatódott az ellátás - például a traumatológiákon, ám a járóbeteg-ellátásban az elmúlt két hónapban csak a sürgős eseteket látták el, így ebben az időszakban a listákra a felvétel is megtorpant

- közölte a NEAK, és hozzátették, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követően várhatóan ismét emelkedni fognak a számok. Május közepén még úgy ítélték meg, hogy a tervezett ellátási időpontok még nagy valószínűséggel nem a reális helyzetet mutatják, mivel a veszélyhelyzet még mindig fennáll, és a kórházakban éppen csak megkezdődött a járóbeteg ellátás. A Pénzcentrum most két hét elteltével megvizsgálta, hogyan alakul a várólisták hossza.

Több mint egy évet is csúszhat a műtét

A NEAK jelenlegi adatai szerint a térdprotézis és csípőprotézis műtétekre kell a legtöbbet várni. A térprotézis műtétek esetén az átlagos várakozási idő több mint egy év, 389 nap. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi kórházakból lejelentett várakozási időket átlagolva egy évet és öt hetet várhat a beteg. Vagyis vannak olyan intézmények, területek, ahol ennél kevesebbet, más helyeken jóval többet kell várni. Míg a dél-alföldi régióban "mindössze" 271 napot várhat átlagosan egy ilyen műtétre egy páciens, addig a Nyugat-Dunántúlon 536 napot is átlagban!

Ha még mélyebbre ásunk, látható, hogy ebben a régióban is a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győrben 594 nap átlagos várakozási idővel jegyzi elő a betegeket, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház pedig 662 napra átlagosan. Az egy év és kilenc hónap.

A maximális várakozási időket pedig csak erős idegzetűeknek ajánljuk: térdprotézisre 1585 nap, csípőprotézisre 1833 nap. Tehát van olyan kórház az országban, ahol annyian vannak a csípőprotézis várólistán, hogy a kórház számításai szerint 5 évet kéne várnia annak, aki most kerül fel a listára.

Látható, hogy más, kevésbé bonyolult és idő-, eszköz- és munkaerő igényes műtétek esetén is sokat várhat, akinek panasza van. Egy sérvműtétre átlagosan 125 napot, egy epekő laparoszkópiára 127 napot kell várni.

Viszonyításképpen megmutatjuk a medián értékeket is. Ez azt jelenti, hogy az ország minden egyes kórháza által beküldött számadatot - vagyis hogy hány napot kell várni az adott beavatkozásra - nagyság szerint sorbarendezik. Aztán ennek a sornak megkeresik a közepén lévő értéket, tehát a sorban előtte és utána ugyanannyi szám áll. Mit mutat meg ez az adat?

Érdemes ezt az értéket összevetni az átlaggal. Hiszen ha van öt kórházunk, amiből 4-ben mindössze 10 napot kell várni a szürkehályog műtétre, de van köztük egy ahol 100-at, akkor az átlag 28 nap lesz. Viszont a medián 10 nap. Ehhez a számhoz jóval több kórház adata közelít, mint a 28-hoz.

Tavaly még nem így állt a helyzet

Ahogy idén, tavaly is megvizsgáltuk, hányan várakoznak a különböző fontos, életminőséget javító műtétekre. Tavaly a maximális idő, ami várólistán lehetett egy kórházban térdprotézisre még 646 nap volt, csípőprotézisre 577 nap. Az átlagos várakozási idő pedig előbbire kereken egy év, utóbbiara 291 nap volt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A maximális várakozási idő durván nőtt, az átlagos még kevésbé. A medián érték viszont azt mutatja, hogy sok kórházban emelkedett meg jelentősen a várakozási idő a tavalyihoz képest.

Látszik, hogy az átlag keveset mozdult ahhoz képest felfelé, mennyire megnőtt a maximális várakozási idő, de a medián értékek jóval nagyobb mértékben emelkedtek. Ez a torzulás is valószínűleg annak tudható be, amiről a NEAK korábban nyilatkozott, hogy az új betegek száma lecsökkent, de a halasztások miatt nőtt a várakozási idő. Amint az új páciensek megjelennek a rendszerben, már nem fogja lejjebb vinni az átlagot, hogy van ahol nagyon kevés a várakozási idő, lévén nincsenek betegek sem.

Látszik, hogy az átlag keveset mozdult ahhoz képest felfelé, mennyire megnőtt a maximális várakozási idő, de a medián értékek jóval nagyobb mértékben emelkedtek. Ez a torzulás is valószínűleg annak tudható be, amiről a NEAK korábban nyilatkozott, hogy az új betegek száma lecsökkent, de a halasztások miatt nőtt a várakozási idő. Amint az új páciensek megjelennek a rendszerben, már nem fogja lejjebb vinni az átlagot, hogy van ahol nagyon kevés a várakozási idő, lévén nincsenek betegek sem.

Nagyon nem mindegy, melyik kórházban látnak el

Ahogy arra korábban már utaltunk, térségenként eltérő lehet, mennyit kell várni egy-egy beavatkozásra. A NEAK érdekes felosztást alkalmaz, részben követi a magyarországi régiókat, de Közép-Magyarország helyett találunk Dél-Közép-Magyarország, Nyugat-Közép-Magyarország és Észak-Közép-Magyarország térséget, és csak Nyugat-, és Dél-Dunántúlt tartanak nyilván, Közép-Dunántúlt nem.

Dél-Közép-Magyarországhoz tartozik pl. a szolnoki MÁV kórház, vagy a Semmelweis Egyetem, Észak-Közép-Magyarországhoz az Uzsoki, Nyugat-Közép-Magyarországhoz a Szent János kórház pl.

Látható, hogy amíg a dél-alföldi térségben csak 193-an várakoznak csípőprotézis műtétre, addig a Dél-Dunántúlon 691 fő. Észak-Alföldön csak 455-en várnak térprotézis műtétre, a Nyugat-Dunántúlon több mint dupla annyian: 1029-en, Nyugat-Közép Magyarországon ennél is többen, 1110 fő.

Úgy fest, szürkehályog műtétre várnak a legtöbben: Észak-Közép-Magyarország térségében 2214-en várnak, de ebből is több mint a fele a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban, miközben az Uzsokiban csak kb. 230-an, de több intézményben is csak 20-50 ember van a várólistán.

Az is beszédes, hogy a sérvműtétre, és epekő eltávolításra várók száma némely térségben egészen elenyésző: mindössze 1 főt mutat a NEAK adatbázisa az Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon 6 főt, míg a Dél-Alföldön 100-at is. Ugyanígy van, ahol 3-an várakoznak epekő laparoszkópiára, van ahol 100 beteg is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem