18 °C Budapest

Kijött a rendelet: ezek lesznek a szabályok hétfőtől Budapesten

2020. május 16. 19:59

Kijöttek a szabályok, amelyek hétfőtől érvényesek lesznek Budapesten. Sok meglepetés nincs az eddig bejelentett intézkedésekhez képest.

A Magyar Közlönyben megjelent rendeletek szerint mindenki köteles a másikkal való érintkezést - a közös háztartásban élők kivételével - a lehető legkisebbre korlátozni, és a másiktól lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani. Vásárláskor és a tömegközlekedési eszközökön a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszkot vagy sálat vagy kendőt) kell viselni - szúrta ki a hvg.

A 65 éven felüliek 9 és 12 között látogathatják az élelmiszerüzletet, drogériát, gyógyszertárat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzleteket. A piac nyitva tartásáról és a piacnak a 65 éven felettiek látogatási rendjéről a kerületi önkormányzat eltérően rendelkezhet. Ugyanakkor “a piac nyitva tartása alatt olyan kizárólagos látogatási idősávot kell megállapítani, amely alatt a piacot kizárólag 65. életévüket betöltött személyek látogathatják".

Az éttermi fogyasztásról is írnak, ez csak a vendéglátóhely teraszán, illetve a kerthelyiségben lehetséges. “A vendéglátó üzlet - így különösen az étterem, a kávézó, a cukrászda, a büfé, a  presszó - kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett. A vendéglátó üzleten belül - az ott foglalkoztatottak kivételével - tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása". A védőtávolság megtartásának feltételeiről a hely üzemeltetőjének kell gondoskodnia, illetve a vendéglátó üzletben a védőtávolság betartását asztaltársaságonként kell érteni.

A vendéglátó üzlet üzemeltetőjének a rendelet hatálybalépésétől 2020. szeptember 1-ig nem kell a közterülethasználati díjat fizetni a vendéglátó üzlet közterületen működő terasza után.

A vallási szertartások, továbbá - a házasuló felek kivételével - a polgári házasságkötés és temetés során is biztosítani kell a védőtávolságot. Június 15-től a temetést, valamint a házasságkötést követő családi rendezvény megtartható, ha a résztvevők száma nem haladja meg a 200 főt. Június 15-től a házasságkötés és a házasságkötést követő családi rendezvény vendéglátó üzletben, valamint szálláshelyen is megtartható és azon zenés szolgáltatás biztosítható. A védőtávolságot viszont ekkor is kötelező betartani.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A szolgáltatás biztosítása céljából működő üzlet, a strand, a szabadtéri fürdő, a szabadtéri múzeum és az állatkertek nyitva tarthatnak és látogathatók, a szolgáltatások bárki által igénybe vehetők. A felsőoktatási intézmények a rektor döntése szerinti rendben látogathatók, a kollégiumokba tilos bemenni.

A fokozott fertőzésveszély miatt egyes vendéglátó üzletekben “kizárólag a külső levegő beszívással rendelkező hűtő-fűtő berendezés használható, a belső levegőkeringetésű berendezés nem. A tilalom nem vonatkozik azokra a helyiségre, “amelyekben a berendezés használata az ott tárolt nyersanyagok állagának a megóvása, vagy az ott működtetett eszközök zavartalan működtetése miatt elengedhetetlenül szükséges, valamint az UV-sterilizáló technológiával ellátott berendezésre".

Aki a meghatározott védelmi intézkedést, valamint a védőtávolság szabályait megszegi, szabálysértést követ el, amit pénzbírság követhet. Ennek legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege pedig ötszázezer forint.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm