Kijárási tilalom: változnak a szilveszteri szabályok

2020. december 29. 17:15

Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára, erről számolt be közleményében az állatvédelemért felelős miniszteri biztos.

Ovádi Péter kezdeményezésére a Rendőrség 2020. december 31. 20 óra és 2021. január 1. 5 óra között az állatok védelme érdekében elfogadja a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10). Korm. rendelet alapján a rendelet 3.§ (5) bekezdésében meghatározottak szerint készült dokumentumot igazolásként.

A miniszteri biztos kiemelte, az együttműködés újabb előremutató példa a hivatalos szervek és a civilek között, egyúttal megköszönte az országos rendőrfőkapitány segítségét és a Rendőrség szakmai és emberi támogatását. Hozzátette, az igazolást csak azon civil szervezeteknek fogadja el a Rendőrség, akiknek alapító okiratában az állatvédelem a fő tevékenység.

Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy ha a civil szervezetnek bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell biztosítania, akkor azt jogszerűen teheti meg az igazolás birtokában, ugyanakkor az állatvédők egységes megítélése érdekében fontosnak tartja, hogy ezzel senki ne éljen vissza.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem