19 °C Budapest

Kiírták a közbeszerzést a bárányhimlő elleni oltásra: őszig várniuk kell a családoknak

MTI
2019. január 8. 10:00

Megjelent az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében a kétévesnél fiatalabb gyermekek bárányhimlő (varicella) elleni védőoltásához szükséges vakcinatender; a kétoltásos séma szerinti védőoltáshoz a gyógyszergyártóknak első körben 95 ezer vakcinát kell június 15-ig biztosítaniuk, valamint újabb 90 ezer oltóanyagot 2019. december 15-ig - írta a Világgazdaság kedden.

A védőoltás várhatóan ősztől lesz a Nemzeti immunizációs program része - közölte korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a lap érdeklődésére.

Magyarországon két gyógyszergyártó cégnek van forgalomban bárányhimlő elleni védőoltása. A vakcina elleni kereslet az utóbbi években megduplázódott, 2017-ben csaknem 75 ezer oltóanyagot adtak el, míg a korábbi években csak évi 35 ezret értékesítettek Magyarországon. A társadalombiztosítás által egyelőre nem támogatott ampullák ára valamivel több, mint tízezer forint, a védettséghez kétszeri oltás szükséges.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint évente 38-40 ezer bárányhimlőst regisztrálnak, a gyermekorvosok pedig évi százezerre teszik a fertőzöttek számát - írta a lap.

NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem