21 °C Budapest

Kifoszották Demcsák Zsuzsát: többmilliós a kár, felszívódtak a rablók

2019. október 30. 13:00

Lassan három hónapja rabolták ki Demcsák Zsuzsát, akitől egy gyűrűt és egy többmilliós órát vittek el a rablók. A rendőrség nyo­moz, de a mai napig nem történt gyanúsítotti kihallgatás. A tévés nem akar beszélni a történtekről.

Az interneten nem árulja senki, de még a nepperek sem találkoztak azokkal a gyémánt ékszerekkel, amelyek Demcsák Zsuzsa budai otthonából tűntek el augusztus 14-én. Az elbeszélések szerint Zsuzsa kétségbeesetten kereste az egyik gyűrűjét és egy nagyon drága óráját, majd miután sehol sem találta az ékszereket a lakásban, kihívta a rendőrséget - írta a Bors.

A hatóságok órákon át helyszíneltek, a szomszédok elmondása szerint a lakás bejárati ajtaja nem volt felfeszítve, esetleg kulccsal mehettek be a lakásba, de pontos részleteket  nem tudni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki a mai napig nincs meg, nem hallgattak ki gyanúsítottat.

Ha a rendőrség nem talál nyomot, akkor gyanúsított sem lesz

- mondta a lapnak, dr. Fialka György, a Személy-, Va­gyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke.

Ujjlenyomat, videofelvétel, szemtanú... Kell egy szál, amin el lehet indulni a nyomozásban. Amíg ilyen nem áll rendelkezésre, addig nem tudnak gyanúsítani. Bár nyom mindig van, azt viszont nem mindig könnyű megtalálni.

Szakértők szerint az idő múlásával egyre kevesebb az esély arra, hogy megoldják az ügyet: ha forró nyomon indulnak el, van esély arra, hogy megkerülnek a lopott tárgyak és lebukik a tolvaj is. Ennyi idő elteltével azonban félő, hogy talán sosem kerülnek elő Demcsák Zsuzsa ékszerei. A lap kereste a tévést is, aki nem akart nyilatkozni.

Veszélyes város

Korábbi elemzésünk során megállapítottuk, hogy Budapesten a belváros felé, egyre több a betörés. Sőt elérhető rendőrségi statisztikák alapján kiderült az is, hogy a betörések nem a kertvárosi, hanem inkább a panelházakkal tarkított felére jellemzőek, legalábbis egyes kerültekben. 

Hiába ugyanis a pesti belváros magas betörésszáma, korábbi statisztikák szerint a budai oldalon volt a legtöbb betörés. Van olyan városrész, például az M1-M7 bevezető környéke, ahol szinte minden utcára jutott egy betörés a korábbi években. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Semmi sem véd meg... biztos?

A betöréshez nem kell sok idő, elég 10-15 perc, és nyoma veszhet a pénznek, ékszereknek, nagy értékű elektronikai eszközöknek. Ha nincs rajta legalább rácsod, riasztód, vagy valamilyen megfigyelő eszközöd, könnyen áldozatul eshetsz: a betörők számára ugyanis a tett helyszínének kiválasztása szempontjából az is fontos, hogy mennyire védik az adott lakást!

Ma már nem feltétlenül van szükség nagy értékű beruházásra ahhoz, hogy megnyugodj! Például a már rendelkezésre állnak olyan okoseszközök, amelyek lehetővé teszik, hogy egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével a lakók bárhol és bármikor élőképet lássanak otthonukról, például felhőalapú kamerán keresztül. A biztonsági rendszer ráadásul anyagi lehetőségeink szerint bármikor bővíthető. A rendszerekhez általában nyitás- és mozgásérzékelő is párosítható.

Sokan a kármentésre sem gondolnak

Bár a betörések ellen nem véd, de a károkat egy jó lakásbiztosítással lehet minimalizálni, ha már megtörtént a baj. Ugyanakkor 10-ből négy magyar családnak nincs megfelelő lakásbiztosítása, így pedig a bűnözők által okozott károkat sem téríti meg senki. Egy korábbi Pénzcentrum-interjúban a többi között erről is beszélgettünk a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatójával.

Magyarországon jelenleg körülbelül 3,1 millió ingatlan biztosított, ez 70-72 százalékos lefedettséget jelent; és (...) akár 10-15 százalék is lehet azoknak az aránya, akik nem frissítik lakásbiztosításuk értékét, bár kellene

- hívta fel a figyelmet Kádár Péter. A szakértő azt javasolta, hogy 1-2 évente mindenképpen érdemes átnézni a lakásbiztosítás szerződését. Korábban a Magyar Biztosítók Szövetsége is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy sokan nem biztosítják be otthonukat. Jellemzően csak a nagyobb viharok után nő meg az érdeklődés a termékek iránt - az általános növekedés azonban nagyon lassú.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm