9 °C Budapest

Kiadták a figyelmeztetést: nyakunkon az influenzajárvány

2016. december 21. 11:02

Ugyan a legtöbben egy könnyű betegségként kezelik az influenzát, pedig gyakran okoz szövődményeket, ami a legyengült vagy idős emberek számra akár végzetes is lehet. Bár még nincs járvány, de már felütötte a fejét hazánkban az influenza. A veszélyeztetett csoportba tartozók most is ingyen kapják védőoltást. A többieknek 2-4 ezer forintba kerül a vakcina, de jó tudni, a beadatásért az oltó-, illetve háziorvos sem kérhet pénzt.


Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) tájékoztatása szerint már hazánkban is felütötte a fejét az influenza. A 49. héten 100 ezer lakos közül 84 fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Négy betegnél pedig influenza vírus okozta fertőzést igazoltak. Bár Magyarországon még nem vészes a helyzet, de Európa több országában már elkezdődött az influenzajárvány.

Influenzajárvány nincsen, egyelőre a vírusok jelenlétét sikerült kimutatni (..) az európai adatok alapján északról és délről is várható az influenza vírusok terjedése

- mondta el Csohán Ágnes, az OEK osztályvezető főorvosa az RTL Klub híradójában.

Kik vannak a legnagyobb veszélyben?

Nemtől és életkortól függetlenül bárki elkaphatja az influenzavírust, sőt, szövődmények is bárkinél előfordulhatnak. Megbetegedés szempontjából azonban a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, míg a szövődmények szempontjából a krónikus betegségben szenvedők (közülük is kiemelten az asztmások, elhízottak, cukorbetegek), a várandós nők esetében nagyobb a kockázat.

Hogyan védekezhetünk?

A fertőzés esélye csökkenthető, ha elkerüljük a zsúfolt helyeket és betartjuk az általános személyi higiénés szabályokat, ezek a alábbiak:

  • Köhögéskor, vagy tüsszentéskor tartsunk zsebkendőt a szánk, orrunk elé
  • Használat után a zsebkendőt dobjuk ki
  • Gyakran mossunk kezet meleg vízzel és szappannal
  • Influenzajárvány idején kerüljük a szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi)
  • Szellőztessünk gyakran
  • Rendszeresen tisztítsuk a gyakran használt, megérintett tárgyainkat
  • Amennyiben az influenza tüneteit észleljük, maradjunk otthon
Az influenza megelőzésének azonban a leghatékonyabb eszköze a védőoltás, melynek beadatásával nem csak magunkat, de a környezetünkben élőket is megvédhetjük.

Bár március végéig bármikor kialakulhat az influenzajárvány, az eddigi tapasztalatok alapján Magyarországon jellemzően januárban kezdődik. Annak érdekében azonban, hogy a veszélyeztetett csoportba tartozók védőoltásban részesülhessenek, már ősszel érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást. Bár mindjárt itt a január, szerencsére még nincs késő.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Érdemes még beadatni a védőoltást?

Sokan azt gondolják, ilyenkor már nem szabad beadatni a védőoltást, pedig maga a vakcina nem gyengíti le az ember szervezetét, hiszen az oltóanyag nem élő influenza vírust tartalmaz. Az influenza oltás beadását követően nincs nagyobb reakció, mint egy egyszerű izomba beadott egyéb injekció esetében.

Az oltóanyag beadását követően már 7 nap után kialakul az 50 százalékos immunológiai védőhatás. Ez természetesen még nem 100 százalékos, de sokkal több, mint a 0 százalék. A 100 százalékos védőhatás 14 nap után alakul ki. Az oltást még mindig érdemes beadatni, mert nem lehet megjósolni, hogy a járvány mikor éri el az adott régiót, várost, falut

- válaszolta korábban a Pénzcentrum megkeresésére Dr. Jankovics István, az OEK főorvosa.

Hogyan ismerhetjük fel?

Az influenza hirtelen kezdődik, a leggyakrabban észlelt tünetei közé tartozik a magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, izomfájdalom, fejfájás, fáradékonyság. Az idősebbeknél vagy az immunhiányos betegeknél esetenként az is előfordulhat, hogy nem jelentkezik láz. A légúti tünetek mellett pedig néha gyomor- bélrendszeri panaszok is előfordulhatnak. Ilyen lehet a hasmenés, hányinger vagy a hányás.

A betegség lappangási ideje általában 1-4 nap, maximum 7 nap.

A legfontosabb, amint az influenza tüneteit észleljük magunkon, akkor maradjunk otthon és igyunk nagyon sok folyadékot és szükség esetén csillapítsuk a lázat. Amennyiben kónikus betegségben szenvedünk, vagy hirtelen rosszabbodni kezd az állapotunk, vagy szövődmények lépnek fel, akkor vegyük fel a kapcsolatot a háziorvossal, gyermekorvossal. Ekkor ugyanis az orvos dönthet a megfelelő kezelésről és az esetleges kórházi beutalásról. Ilyenkor pedig fokozottan figyeljünk a higiénés szabályok betartására.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem