12 °C Budapest

Kiadták a jelentést: durva romokat hagyott hátra a vihar

2017. július 13. 20:05

Közel 4 ezer család otthona szenvedett el kárt a hét eleji viharokban. A biztosítók jelentése szerint átlagosan 125 ezer forintos kár keletkezett a lakásokban.

2017. július 10-12-e között több, mint 4000 időjárás okozta kárt jelentettek be a biztosítókhoz, s ezek előzetesen becsült értéke megközelíti a 500 millió forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A július 10-ével induló héten, a hétfői és a keddi viharokat követően csaknem 4000 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz.

A jelenlegi adatok szerint egy ingatlanban átlagosan 125 ezer forint összegű kár esett.

Ugyanakkor nagy a szórás, vannak több száz ezer forint összegű káresetek is, amely esetekben elsősorban az ingatlanok tetőszerkezete sérült meg.

A bejelentések többsége - mintegy 60 százaléka - a vihar, illetve az orkán erejű szél okozta károkra vonatkozott. A vihar mellett súlyos gondokat okoztak a villámcsapások. A villámcsapások elsődleges hatása következtében kialakuló tűz, illetve a villámcsapások másodlagos hatása, az elektromos készülékekben esett károkról is folyamatosan érkeznek a bejelentések.

Több településen súlyos fennakadást okozott a vihar az áramszolgáltatásban, mivel az erős széllökések miatt kidőlt fák kárt tettek a vezetékekben, a villanyoszlopokban. A társaságoknál a második-harmadik leggyakoribb károk a jégverés, illetve a tetőbeázás volt. A jelenlegi adatok alapján a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest megyéből, illetve Somogy megyéből érkezett.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm