11 °C Budapest

Kiadta a figyelmeztetést Győrfi Pál: veszélyes éjszaka vár ránk

MTI
2017. december 31. 16:01

Az eddigi legaktívabb és sok szempontból legsikeresebb évének nevezte 2017-et az Országos Mentőszolgálat 69 éves történetében Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója.

Csató Gábor elmondta: egységeik idén több mint 1,1 millió feladatot láttak el, ezer sikeres újraélesztést végeztek, több száz szülést vezettek le. A mentőautók csaknem 40 millió kilométert futottak, és sok rendezvény, köztük a budapesti vizes világbajnokság egészségügyi biztosítását is ellátták.

Felhívták a figyelmet a szilveszteri veszélyekre, főleg a pirotechnikai eszközökre és az alkoholra. A mentőszolgálat idén is megerősített szolgálattal készül, plusz tíz mentőautót és plusz kilenc mentésirányítót állítottak be szilveszterre.

Győrfi Pál szóvivő elmondta, hogy Magyarországon a petárda használata tilos, csak pirotechnikai eszközök használata engedélyezett.

A tavalyi szilveszteren 17, pirotechnikai eszközökkel összefüggő balesethez riasztották a mentőket. Háromszáz embert vittek a detoxikálóba, közülük ötvenen kiskorúak, fiatalkorúak voltak.

A meteorológiai előrejelzés szerint éjszaka fagypont feletti hőmérséklet várható, de eszméletlenül a földön fekve ilyenkor is kihűlhet az ember, akár fél óra alatt is. Ezért a mentőszolgálat azt kéri: a hidegben ne hagyják magukra a magatehetetlen, utcán fekvő embereket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 16:46
Rovó Attila, a hvg.hu belpolitika rovatának távozó vezetője nyilatkozott portálunknak azzal kapcsola...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem