19 °C Budapest

Kiábrándító: csak 10-ből 1 autófeltörésnél tudja lefülelni a tettest a rendőrség

2017. december 7. 08:30

Tavaly számottevően csökkent a karácsonyhoz köthető bűnesetek száma, köszönhetően a nagyobb rendőri jelenlétnek, valamint a rendőrség tájékoztatási, felvilágosító kampányának - írta a Világgazdaság.

Tavaly decemberben alig több mint hétezer lopást regisztrált az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), ami közel 40 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az elmúlt év utolsó hónapjában 279 gépkocsit törtek fel, szemben az egy évvel korábbi 569 esettel. A zsebtolvajlás is jelentősen visszaszorult: 210 bejelentett bűncselekményt regisztráltak az egy évvel korábbi 695 esettel szemben.

Az elmúlt évek adatait vizsgálva is kedvező a tendencia, csupán 2012-ben emelkedett az év végi bűncselekmények száma. Tavaly a 2010-es adathoz viszonyítva 65 százalékkal kevesebb volt a lopás, 78 százalékkal a zsebtolvajlás és 76 százalékkal a gépkocsifeltörés.

A bűnmegelőzés hatékonyságának növelése különösen annak fényében tűnik pozitívnak, hogy a már megtörtént bűnesetek felderítésszáma még messze nem ilyen biztató. Példaként említik, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság területén a gépkocsifeltörések mindössze 11,8 százalékában vezetett eredményre a nyomozás.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm