18 °C Budapest

Két és fél év helyett már csak egy évet kell várni egy térdprotézisműtétre

MTI
2017. május 17. 19:32

Nemcsak a kórházi várólisták hossza, hanem a várakozási idő is csökkent az elmúlt években - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence azt mondta, 2012-ben több mint 70 ezren voltak a várólistákon, ez a szám mára 28 ezer alá mérséklődött. A kormány 2013-ban indította el a várólista-csökkentési programot - idézte fel. Attól az évtől 2017-ig összesen mintegy 17,2 milliárd forint többletforrást biztosítottak a várólisták mérséklésére: 2013-ban 786 milliót, 2014-ben két részletben több mint 1,4 milliárdot, 2015-ben és 2016-ban évente 5 milliárdot, idén pedig további 5 milliárd áll rendelkezésre e célra.

Várakozási időben számolva a legjelentősebb csökkenés a térdprotézisműtétek esetében következett be, ez 906 napról 368 napra esett vissza. A csípőprotézis-műtéteknél 658-ról 304 napra, a szürkehályogműtéteknél 290-ről 94 napra mérséklődött a várakozási idő. Az államtitkár szerint a rendszer átláthatóságot és kiszámíthatóságot hozott, ami a kevesebb várakozással együtt az állami egészségügyi rendszerbe vetett bizalmat is erősítette.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese a magyar egészségügy egyik sikertörténetének nevezte a várólistaprogramot, amely négy év alatt 30-70 százalékkal csökkentette mind a várakozók számát, mind a várakozási időt a nagy névjegyzékeken. A legjelentősebb javulást a térd- és csípőprotézis-műtétre, valamint a szürkehályog- és gerincoperációra várók listáin tapasztalták. Kiemelte, hogy Magyarországnak sikerült Európa élmezőnyébe jutnia: sok nagy országot megelőzve Nagy-Britanniával került egy szintre. Bár Dánia és Olaszország "lehagyja", a pozíciója jó.

Úgy fogalmazott, nyilvánvalóan akad még tennivaló, folyamatosan javítani kell a programot, de összességében nagy eredményt ért el Magyarország. Velkey György megjegyezte, hogy az utóbbi időben még túl is teljesít a rendszer: a betegek hamarabb kerülnek sorra, mint arra az előzetes becslések alapján számítanak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kérdésre válaszolva a kórházszövetség elnökhelyettese közölte: a várakozási időben tapasztalható különbség az intézmények között. Bár van lehetőség arra, hogy a betegek másik kórházba menjenek át, hogy korábban műtsék meg őket, ezzel nem élnek szívesen, mert ragaszkodnak az orvosukhoz. A felkínált opció tehát nem hozott áttörő javulást.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem