7 °C Budapest

Keményen megszaladt a ló a magyar biztosítókkal: óriási pénzeket tesznek zsebre

2020. március 3. 12:29

Az elmúlt évben a GDP kétszeresét meghaladó ütemben növekedett a hazai biztosítási szektor díjbevétele, derül ki egy friss gyorsjelentéséből.

2019-ben a MABISZ tagjainak díjbevétele elérte az 1164,392 milliárd forintot. Ez 12 százalékkal magasabb, mint amennyi az előző évi volt - a növekedés üteme több mint kétszeresen haladja meg a GDP öt százalékosra becsült tavalyi bővülését. 

Különösen a nem-élet üzletág díjbevételei gyarapodtak nagy ütemben, 17 százalékkal magasabban zárva, mint 2018-ban (654,849 milliárd forint volt tavaly). A növekedés motorját tavaly is a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás jelentette. Az eredménykimutatást azonban korrigálja, hogy tavaly a kgfb-díjbevételi statisztikákba már beépült a 23 százalékos biztosítási adó is. Az ennek megfelelő összegeket a korábbi években baleseti adó néven, külön költségvetési tételként fizették meg az ügyfelek.

Az elmúlt négy évben a nem-életági bevételek már megelőzték az életágiakat, s ez a tendencia egyre erősödik. A 2019-es díjbevételeknek már az 56,2 százalékát adta a nem-életág, szemben a 2018-as 53,8 százalékkal. Az életágai díjbevételek 509,543 milliárd forintot tettek ki tavaly, ami 6,1 százalékos növekedés a megelőző évhez képest.

A MABISZ-nak jelenleg 23 biztosító a tagja. Közülük 18 magyarországi székhellyel rendelkező biztosító részvénytársaság, kettő Magyarországon bejegyzett kölcsönös biztosító egyesület, és három fióktelep szervezeti formában működik. A részvénytársasági formában működő hazai biztosítók közül mindössze három nem tagja a MABISZ-nak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem