16 °C Budapest

Kátyúkár: nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy a casco fedezi

MTI
2019. február 17. 10:05

A kátyúk által a gépjárművekben okozott károkat az illetékes útkezelők csak a panaszok mintegy felében térítik meg, az évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közleményében.

A kátyúbiztosítások már évi 2-3 ezer forintért megköthetőek, és jellemzően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként, de egyes biztosítóknál önállóan is elérhetők. Megkötésük casco biztosítás birtokában is indokolt, mivel a casco csak jelentősebb károsodásnál fizet kártérítést, a kátyúkárok átlagos költsége pedig 30-35 ezer forint, vagyis a legtöbbször a casco minimális önrészének mértékén belül marad.

A kátyúbiztosítások további előnye, hogy az autós az útkezelő helyett a biztosítója felé jelenti a kárt, egyes módozatok a figyelmeztető táblával jelölt útszakaszokon keletkezett károkra is kiterjednek, a térítést nem terheli önrész, és összességében a sikeres kárrendezések aránya jóval kedvezőbb az útkezelőkkel folytatott ügyintézésnél - ismertetik a közleményben.

Ha az autós nem kötött kátyúbiztosítást, a kártérítés az érintett útszakasz kezelőjétől kérhető. Ez lakott területen belül az illetékes önkormányzat, kivéve Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalait, ahol a Budapest Közút Zrt. az útkezelő. A lakott területen kívüli utak egységesen a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében állnak. 

Az FBAMSZ szakemberei azt javasolják, hogy kátyúkár esetén készítsünk minél több fényképet - ezeken mind a kátyú, mind a sérülés, mind a helyszín legyen jól beazonosítható. Ha van mérőszalagunk, azt használjuk, ellenkező esetben tegyünk hétköznapi tárgyakat a képre az arányok pontos érzékeltetése végett, és igyekezzünk tanúkat szerezni. Emellett a bizonyítási eljárás lezárásáig tartsuk meg a sérült alkatrészeket.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm