Kálváriájáról vallott a két éves koronavírusos gyermek apja: A poklok poklát jártuk meg

2020. április 14. 10:03

A sátoraljaújhelyi 2 éves, koronavírusos kisgyermek apja azt mondta a Blikknek, a poklok poklát járták meg az utóbbi napokban.

Az édesapa beszámolója szerint, 2 éves kisfia múlt vasárnap kezdett csúnyán köhögni, ezért szülei bevitték az ügyeletre. 

Ott elmondtuk a panaszunkat, de közölték velünk, hogy nem tudják megvizsgálni, vegyünk neki köptetőt. Be is adtuk a gyógyszert, de a pici éjjel elkezdett nagyon köhögni, sőt már hörgött is, és a tüdeje is sípolt. Másnap felhívtuk a háziorvost, aki telefonon meghallgatta a gyerek köhögését. Felírt egy antibiotikumot

- mesélte az apa. A gyógyszer beadása után azonban a gyerek állapota még rosszabb lett, így szülei bevitték a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházba. 

Az úton kétszer elájult a kisfiam. Soha nem lehetek elég hálás az ottani orvosnak, azonnal fogadta a gyereket, és mondta, hogy irány a nyíregyházi kórház. Ott megcsinálták a koronavírustesztet, kiderült, hogy fertőzött a 2 éves fiam

- mondta el az apa, aki szerint gyermeke ezek után jó kezekbe került, és már jobban van. Érdekes, hogy a gyermek kálváriája után az egész családot letesztelték, azok azonban negatívak lettek. Az apa a történtekről sommásan úgy nyilatkozott a lapnak, hogy 

Nincs jobb kifejezés a történtekre, mint hogy a poklok poklát jártuk meg az utóbbi napokban.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem