13 °C Budapest

Jön az influenza-szezon: siess, ennyi ingyenes védőoltás van!

MTI
2013. november 7. 12:01

A tavalyihoz hasonlóan idén is 1,3 millió ingyenes influenza elleni vakcina áll rendelkezésükre a rizikócsoportba tartozóknak, a védőoltás a napokban minden háziorvoshoz eljutott - mondta a megbízott országos tiszti főorvos csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Paller Judit közölte, hogy az ingyenes vakcinára jogosultak köre megegyezik az elmúlt évivel, tehát az idősek, a krónikus betegek, a várandós nők és az egészségügyi intézményben dolgozók kaphatnak térítésmentesen influenza ellen védőoltást, továbbá ötezer adag ingyenes vakcina áll rendelkezésre a krónikus betegségben szenvedő gyerekek részére.

Beszámolt arról, hogy szeptemberben elindult az influenza-figyelőszolgálat. Influenzajárvány még nincs, azonban az oltást már most érdemes kérni a háziorvostól.

Molnár Zsuzsanna epidemiológus a figyelőszolgálatról elmondta, hogy 1390 orvos vesz részt benne, aki heti jelentésben számol be a fertőzés mértékéről. A szakember hozzátette, az idei szezonban háromkomponensű (kétféle A- és egy B-vírus elleni) oltóanyag lesz forgalomban, amelyet az Omninvest cég gyártott.

Az epidemiológus úgy vélte, hogy az idei szezonban is a tavalyihoz hasonló - közepes - intenzitású járványra számítanak, a legtöbb megbetegedés február-márciusra várható.

Az ingyenes vakcinákon kívül gyógyszertári forgalomban többféle szezonális influenza elleni oltóanyag is kapható. A védőoltás kapcsán Paller Judit megjegyezte, csökken az oltási hajlandóság, míg az időskorúak tekintetében az uniós ajánlás 75 százalék, addig Magyarországon 30-31 százalékos az átoltottság ebben a korcsoportban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Molnár Zsuzsanna elmondta azt is: a tapasztalat az, hogy az ingyenes vakcinák többségét beadják az év vége előtt.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm