Itt a megújult mutató: még könnyebb lesz az összehasonlítás

2016. január 28. 12:31

Módosul a jegybank TKM-rendelete, mostantól nemcsak a unit-linked biztosítások, hanem az összes megtakarításos életbiztosítás és nyugdíjbiztosítás költségmutatóját közzé kell tennie a biztosítóknak. Ennek köszönhetően jobban összehasonlíthatóak lesznek a termékek. A most megjelent szabályozás az etikus életbiztosítási koncepció része.

A 2016-ban életbe lépett új biztosítási törvény alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendeletben szabályozta az életbiztosítási termékek költségeinek összehasonlítását segítő teljes költségmutató (TKM) számítását és közzétételét.

Újdonság, hogy a TKM-mutatót immár a hagyományos megtakarítási jellegű életbiztosításoknál is publikálniuk kell a biztosítóknak, eddig csupán a befektetési eszközalapokhoz kötött más néven unit-linked és a nyugdíjbiztosítási termékeknél volt ez kötelező. A költségmutatót a unit-linked biztosításoknál eszközalaponként is közzé kell tennie a biztosítóknak.


A jegybanki rendelet szerint a hagyományos életbiztosítókra vonatkozó előírásoknak 2016. július 1-jétől kell megfelelni, míg a TKM önszabályozáson alapuló jelenlegi módszertana 2017. január 1-jétől változik meg jelentősen. Az európai szintű szabályozás 2016-ban várható lezárására való tekintettel az idei év második felében lehetőség lesz a jövő januártól hatályos módszertan finomítására.

A biztosítási szektor által már 6 éve önszabályozás keretében működtetett, és 2016-tól a biztosítók honlapja mellett az MNB internetes oldalán is közzéteendő TKM-mutatók egységes, előre meghatározott paraméterek felhasználásával megmutatja, hogy megközelítőleg mekkora hozamveszteség éri az ügyfelet egy olyan elméleti költségmentes hozamhoz képest, amit az adott terméken érne el. Lényeges azonban, hogy a TKM-nek is vannak korlátai, a mutató nem alkalmas a pontos megtakarítási összeg kiszámolására, egy hozzávetőleges számot ad csupán.

Hogyan számolják a TKM-et?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az évente július 1-jén publikálandó TKM-mutatókat egy 35 éves biztosítottra kell kiszámítani, a költségeket kizárólag a kötelezően választandó biztosítási kockázatokra és díjemelésekre modellezve. A számításnál évi 210 ezer forintnyi, évente egyszer befizetett rendszeres díjjal vagy 2,2 millió forint egyszeri díjbefizetéssel kell kalkulálni az ügyfél részéről. A TKM-számításokat a biztosítóknak rendszeres díjas és élethosszig tartó biztosításoknál 10, 15 és 20 éves, az egyszeri díjasoknál 5, 10 és 20 éves futamidőre kell elvégezniük.

A négy tizedesjegy pontossággal, százalékos formában közzéteendő TKM-mutató valamennyi közvetlen és közvetett költséget figyelembe vesz, így

  • a kockázati díjrész mellett
  • a mögöttes alapok vagyonkezelési,
  • a befektetési egységek vételi és eladási árfolyam-különbözetéből adódó,
  • a bruttó díjra vetített lejárati, illetve
  • a nyereségmegosztás alapján a biztosítónál maradó rész ügyfélterheit is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem