11 °C Budapest

Itt a lista: ezek a koronavírus-oltások lehetnek elérhetők Magyarországon az év végén

2020. október 30. 11:02

Jó eséllyel 8 + 2 koronavírus ellen vakcinából kerülhet ki az a 2-3, amik Orbán Viktor bejelentése szerint idővel tömegével elérhetőek lehetnek Magyarországon idén év végétől 2021 tavaszáig. Ezek közül kettőt, két oroszt már hatóságilag jóvá is hagytak, igaz ez még akkor történt, amikor a szérumok nem léptek be a klinikai tesztelések harmadik szakaszába. A két orosz szérumon felül azonban záros határidőn belül érkezhetnek még kínai, indiai, angol és amerikai oltóanyagok is. Mutatjuk, egyelőre mennyit tudni mindezekről nemzetközi szinten.

Orbán Viktor október 30-án, péntek reggel a Kossuth Rádióban bejelentette

December végén, január elején az első adag koronavírus-vakcina megérkezhet Magyarországra.

Ez azt jelentené, hogy a krónikus betegeket és az időseket január környékén be tudnák oltani. Tömegesen a vakcinák azonban csupán áprilisra várhatóak, ekkor lesz széles körben elérhető az oltás.

A miniszterelnök azt is mondta, hogy Kínával és az oroszokkal is tárgyalnak, úgyhogy lehet, hogy tavasszal 2-3 fajta oltás is lehet Magyarországon, így mindenki kiválaszthatja, melyikben bízik.

A legnagyobb bajban lévőknek, a veszélyeztetetteknek 2-3 hónapot kell kibírni, a többieknek pedig tavaszig. Áprilisban hirdethetünk győzelmet a járvány ellen

- tette hozzá a kormányfő.

Milyen COVID-védőoltások jöhetnek?

A magyar kormányfő szavaival egybecseng a Regulatory Focus COVID-19 vakcina-követése, mely szerint a kutatók herkulesi erőfeszítései révén, az új koronavírus elleni oltóanyagok 2020 végétől 2021 közepéig bárhol piacra kerülhetnek a világban. 

Eddig a napig azonban mindössze kettő darab koronavírus vakcinát hagytak jóvá hatóságilag is. Ezek közül az egyik a Sputnik V névre keresztelt oltóanyag, amit a moszkvai Gamelaya Kutatóintézet fejlesztett ki, és az Orosz Föderáció Egészségügyi Minisztériuma hagyta jóvá augusztus 11-én. Ezzel kapcsolatban azonban nemzetközi szintéren a szakérők jelentős aggodalmakat vetettek föl, ugyanis jóváhagyáskor a vakcina még nem vett részt a 3. fázisú klinikai vizsgálatokban. 

Van azonban már egy második oroszországi vakcina is, ami hatósági jóváhagyást kapott, ez az EpiVacCorona névre hallgat, ám ez az oltóanyag is azelőtt kapta meg minisztériumi jóváhagyást, hogy belépett volna a harmadik tesztelési fázisba.

A hatóságilag jóváhagyott orosz vakcinákon túl azonban vannak más készítmények is, amik gyakorlatilag már a célegyenesben vannak, azaz a tesztelések az úgynevezett harmadik fázisban tartanak. Ez azt jelenti, hogy ebben a fázisban nagyobb számú betegen vizsgálják a készítmény biztonságos alkalmazhatóságát, a hatásosságot, követik az esetleges mellékhatásokat, és összehasonlító vizsgálatokat végeznek más készítményekkel. A vakcinát biztonsági okokból a bevezetést követően még két évig figyelni kell.

A klinikai fázis e harmadik szakasza után már a forgalomba hozatal következik, azaz ha a vakcina kiállta az eddigi próbákat, a fejlesztők megkezdhetik a forgalomba hozatal engedélyeztetését a megfelelő hatóságoknál.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A klinikai fázis harmadik szakaszában jelenleg 8 COVID-19 oltóanyag található.

Ezek között ott szerepel például a CanSino Biologics Ad5-nCoV névre hallgató vakcinája is. Ez az, amire vélhetően Orbán Viktor utalhatott akkor, amikor bejelentésében említette, Kínával is tárgyalnak vakcina ügyben. Ezt az oltóanyagot Kína, Wuhan tartományában fejlesztik.

Ugyancsak a harmadik fázisban van, az eddig egyik legjobban ismert oltóanyag, ami az AZD1222 névre hallgat. Ezt az oltóanyagot fejleszti az Oxford Egyetem az AstraZenecával, bevonva az IQVIA-t, illetve az Indiai Szérum Intézetet. 

Ugyancsak harmadik fázisban jár a Bharat Biotech és az Indiai Virológiai Intézet közös fejlesztésű oltóanyaga a Covaxin névre hallgató vakcina. De szerepel még a listán a Johnson & Johnson JNJ-78436735 nevű oltóanyaga is, ahogy a Moderna mRNA-1273-as elnevezésű vakcinája is.

Ezeken felül pedig szintén a klinikai tesztelési szakasz harmadik fázisában van még egy kínai fejlesztésű oltószer, aminek egyelőre nincs neve, továbbá a Novavax NVX-CoV2373-as megjelölésű vakcinája. 

A táblázatban szereplő vakcinának tehát azok, melyek elsődlegesen és leghamarabb a piacra kerülhetnek, természetesen kiegészülve a fentebb említett két, hatóságilag már jóváhagyott orosz vakcinával. Ez azt is jelenti, hogy 

minden bizonnyal ebből a 8 + 2 vakcinából kerül majd ki az a 2-3 fajta oltás, ami Magyarországon is elérhető lesz a jelek szerint 2020 vége és 2021 tavasza között.

Jönnek még mások is

A legfrissebb vakcina nyomkövetés szerint egyébként a 10 már bemutatott oltóanyagon felül, kettő van még a klinikai tesztelési fázis 2/3-os szakaszában. Az egyik egy ausztrál-amerikai kollaboráció, és a Bacillus Calmette-Guerin azaz a BCG névre hallgat. Továbbá ugyanebben a szakaszban van a Pfizer és a BioNTech közös munkája, a BNT162 névre keresztelt COVID-19 vakcina is. Ez utóbbi egy európai, amerikai együttműködés eredménye.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem