12 °C Budapest

Intenzíven a brit kormányfő: romlik Boris Johnson állapota

2020. április 6. 21:35

Orvosi csapatának tanácsára a kórház intenzív osztályára vitték át Boris Johnsont. A brit kormányfő szervezetében tíz nappal ezelőtt mutatták ki a koronavírust, akkor még csak enyhe tünetei voltak.

A brit miniszterelnök, Boris Johnson szervezetében tíz nappal ezelőtt mutatták ki a koronavírust, akkor még csak enyhe tünetei voltak. Szóvivője szerint ugyanakkor hétvégén romlott az állapota, ezért vasárnap kórházba ment, de még hétfő nap közben is azt közölték, hogy Johnson jól érzi magát, továbbra is dolgozik.

A legfrissebb jelentés szerint azonban a miniszterelnök állapota tovább romlott, ezért az orvosi csapatának tanácsára a kórház intenzív osztályára vitték át - írja a BBC. A miniszterelnök Dominic Raab miniszterelnököt kérte fel, hogy helyettesítse, amennyiben szükséges.

Frissítés

A Downing Street késő este közölte, a kormányfő nincs lélegeztetőgépen, Johnsont abból a meggondolásból vitték át a londoni St. Thomas kórház intenzív osztályára, hogy ha mégis lélegeztetőgépre lenne szüksége, az a közelében legyen. A konzervatív párti miniszterelnök eszméleténél van, és személyesen kérte meg Dominic Raab külügyminisztert, hogy gyógykezelésének idejére vegye át a miniszterelnöki feladatok ellátását.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem