Ingyenesen szűrik a súlyos májkárosodást okozó vírust

2018. január 23. 09:00

Az idei évtől minden egészségügyi dolgozónak lehetősége lesz az ingyenes hepatitisz C szűrésre - írja a Népszava. Erre a célra 600 millió forintot különítettek el a költségvetésben.

2018-tól minden egészségügyi dolgozónak módja lesz ingyenes hepatitisz C szűrést csináltatni. A szűrés önkéntes, azt az éves üzemi orvosi vizsgálat alkalmával fogják felajánlani a dolgozóknak. A kiszűrt személyeket azonnal kezelésben is részesítik.

A hepatitisz C májgyulladás súlyosan károsítja a májsejteket, a betegség végül májzsugorhoz vagy májrákhoz is vezethet. A fertőzöttek nagyjából felénél nem is lehet megmondani, hogyan és mikor fertőződtek meg a betegséggel, ráadásul a betegek sokszor panaszmentesek. Ennek következtében komoly kockázatot jelentenek az őket kezelő orvosoknak.

A Med. Et Jur. szakfolyóirat legutóbbi számában közölt kutatás szerint minden negyedik kórházban előfordult, hogy egy vagy két dolgozó megfertőződött a betegséggel. Az esetek csaknem felénél bizonyítható volt, hogy az orvosok, szakdolgozók a munkájuk közben fertőződtek meg. A cikk szerint a fertőzöttek eséllyel perelhetik az intézményeket kártérítésért, mivel a hepatitisz C-t súlyos foglalkozási betegségként kezelik.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm