2019. november 14. csütörtök Aliz

Így biztosítható a kerékpár Magyarországon: nem árt sietni, durva időszak jön


A tanév kezdetével az autósoknak fokozattan figyelniük kell az iskolák környékén a kerékpáros forgalomra már csak azért is, mert hazánkban a kerékpáros közlekedésbiztonság sajnos az uniós átlag alatti. De ki fizet, ha autós is biciklis ütközi, mutatjuk a részleteket.

Tíz év alatt jelentősen nőtt a lakosságon belül a saját kerékpárral rendelkezők aránya. Míg az előző évtized végén a magyarok kevesebb, mint fele, ma már több mint kétharmada birtokol kétkerekűt, ezen belül pedig nagyjából ugyanilyen arányban használják is valamilyen gyakorisággal. Ezzel egyidejűleg azonban a közlekedési kultúra sajnos nem javul ilyen dinamikusan: a statisztikák szerint az unión belül nálunk az egyik legmagasabb az egymillió lakosra jutó halálos kerékpáros balesetek száma (2015-ben 7,4 volt). 

Csak Romániában és Litvániában rosszabb a statisztika. Tavaly például az összesen 16 757 személyi sérüléses közúti közlekedési balesetből 1736-ot, vagyis több mint 10%-ot kerékpárosok okoztak, akik a korábbi évek statisztikái szerint nagyjából hasonló arányban elszenvedői, mint okozói a közlekedési baleseteknek. A biciklis balesetek leggyakoribb oka az elsőbbség meg nem adása, az irányváltoztatás, illetve a keresztező irányú járművek ütközése. A baleseti statisztikákból is kirajzolódik a kerékpározás szezonalitása, hiszen az ilyen balesetek több mint fele május-szeptember között történik.

Szabályok

A kerékpározásnál maradva például az olyan alapvető szabályokat, mint hogy járdán tilos kerékpározni, kivéve a 12 évnél fiatalabb gyerekeknek, továbbá a lakott területen levő olyan úton is lehet még, ahol az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan. Ám ott is csak a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel. Vagy azt, hogy egyirányú utcába tilos a forgalommal ellenkező irányból behajtani kerékpárral is, kivéve, ha kiegészítő tábla ezt megengedi. Amennyiben külön nem engedélyezik, buszsávban szintén tilos kerékpározni. Fontos megjegyezni azt is, hogy a zebrán az elsőbbség csak a gyalogosoknak jár, kerékpározókra csak akkor vonatkozik, ha leszállnak és áttolják a biciklit.

Így biztosíts!

A biztosítások kapcsán pedig arra kell emlékeztetni, hogy ha egy kerékpáros balesetben megsérül, vagy kárt szenved, akkor a kárt okozó autós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása jellemzően megtéríti a sérült személy kárát. Gyakoriak az olyan balesetek is, ahol figyelmetlen gyalogos miatt sérül meg a biciklis, vagy a kerékpárja. Amennyiben a kárt okozó gyalogos rendelkezik olyan lakásbiztosítással, ami tartalmaz általános felelősségbiztosítást, úgy a biztosító megtéríti a harmadik félnek, a biciklisnek okozott személysérüléses és anyagi károkat. Sokan nem tudnak róla, hogy a lakásbiztosításhoz kapcsolódó - vagy mellé köthető - általános felelősségbiztosítás a balesetet okozó biciklisnek is segítségére lehet, hiszen kiterjed a kerékpárral és az egyéb, járműnek nem minősülő közlekedési eszközzel történő károkozásra is. Ilyen biztosítás hiányában a károsult közvetlenül a kerékpárostól követelheti a kár megfizetését - írja közleményében a Mabisz. 

A lakásbiztosítás mindezek mellett fedezetet nyújthat a kerékpár ellopása esetén is, igaz csak a zárt helyiségből ellopott biciklikre, a szabad térről ellopottra nem, és ekkor is fontos, hogy a helyiség megfelelő nyílászárókkal és zárral legyen felszerelve. Néhány éve elérhetőek már a magyar piacon is speciális kerékpárbiztosítások, amelyek a baleset- és felelősségbiztosítások mellett vagyonbiztosítási fedezetet is tartalmaznak, így akár az utcáról ellopott biciklik, valamint elemi és töréskár, rongálás esetén is megtérítik a kárt. 

A kártérítés mértéke lopás esetén jellemzően a rögzítéshez használt kerékpárzár biztonsági fokozatától függ. Fontos tudni, hogy a folyosó nem minősül lezárt helyiségnek és szabad térnek sem, így, ha onnan lopják el a kerékpárt, azt nem téríti meg a biztosítás. A kerékpárbiztosítások többségét 10 évnél fiatalabb biciklire lehet csak megkötni. A biztosítások jellemzően a Magyarország területén bekövetkezett káreseményekre nyújtanak védelmet, de létezik olyan is, amelyik az Európai Unió teljes területén védelmet kínál.

KIHÚZNA A BAJBÓL 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 12 178 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17 %), de nem sokkal marad el ettől a K&H 13 411 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és az Oney konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS