15 °C Budapest

Így alakítanák át a háziorvosi rendszert Magyarországon: elkészült a javaslat

2020. október 22. 10:00

Miután az önkormányzatok a csökkenő forrásaik mellett nem tudják, az állam oldja meg a háziorvosi ügyeletek ellátását - ezt kéri egy megyei közgyűlési javaslat, amelyet a humántárcának és a pénzügyminiszternek is megküldtek. Az előterjesztők szerint a mostani szabályozást nem lehet betartatni.

Elfogadott egy olyan javaslatot a a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés, amely szerint az állam venné át a városoktól és a falvaktól a háziorvosi ügyeleti feladatok ellátását - írja a Magyar Hang. Ezt követően a kormánypárti többségű közgyűlés arról is határozott, hogy megküldi az indítványt Kásler Miklósnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) vezető miniszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek is.

"Sok helyen idősek a háziorvosok, de ők még mindig szívesebben vállalják az ügyeleti munkát, mint a fiatalok. Tudunk olyan háziorvosról is, aki több évtizede praktizál, de ügyeleti munkát még sohasem végzett."

- idézi a lap a helyi előterjesztést. Ebben az szerepel, hogy az önkormányzatoktól elvont források kapcsán nehezebb lesz a településeknek finanszírozni az ügyeleteket, ezért azt javasolják, az állam vegye át ezt a szerepet akár "a mentőszolgálat keretein belül", akár "új intézmény létrehozásával". Mint írják: ha ezt nem teszi meg, rendezze a szektor finanszírozását.

Az anyag szigorításokat szorgalmaz, hogy a jogszabály ne engedje a háziorvosok felmentését az ügyelet alól, miután helyzetértékelése szerint a jelenlegi jogszabály nem életszerű, ezért nem hogy nem hatékony, de nem is alkalmazható. Ennek szerinte egy "láthatatlan függőségi viszony" az oka a települések és a háziorvosok közt, miután ez előbbiek nem munkáltatói a doktoroknak és nem akarnak konfliktusba kerülni velük.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm