8 °C Budapest

Hiába itthon az egyik legkedvezőbb a járványhelyzet: nem dőlhetünk hátra

2020. június 23. 21:04

Az óvintézkedések betartásával mindannyian sokat tehetünk azért, hogy ne alakuljanak ki kisebb fertőzési gócok az országban: a vírus terjedésének lelassításával elkerülhető az országos járvány. Dr. Röst Gergely, a járványok terjedését modellező matematikus szerint a japán példa követendő a korlátozások könnyítésének idején is: el kell kerülni a zárt térben való, tömeges, hosszabb tartózkodást. 

Dr. Röst Gergely, az SZTE TTIK Bolyai intézet matematikusa arra mutatott rá: Európában jelenleg Magyarországon az egyik legkedvezőbb a helyzet a Covid-19 terjedésének tekintetében. A balkáni régióról és a környező országokról viszont ez nem mondható el.

Az esetszám kissé nő a balkáni térségben, így Romániában, Macedóniában, Bosznia-Hercegovinában, Albániában. Bulgáriában például egy játékgyárban találtak nagyobb számú fertőzöttet. Növekszik a fertőzések száma Ukrajnában is, és ha ezt a régiót vesszük, azt látjuk, hogy Lengyelország sem tudta leszorítani az esetszámát: április eleje óta ez lényegében stagnál, és még mindig többszáz esetet regisztrálnak naponta. A lengyeleknél nemrég a sziléziai régióban, a bányászok között volt nagyobb járvány

- magyarázta az elmúlt hetek eseményeit az SZTE TTIK Bolyai Intézet matematikusa. A nyugat-európai országokról elmondható, hogy Franciaországban és Németországban sok kisebb gócot találtak, a franciáknál például 210-et számoltak fel, a németeknél pedig 1000 főt érintett egy húsüzemi járvány.

Amíg a helyi gócokat sikerül helyi intézkedésekkel felszámolni, mint ahogyan azt a németek és a franciák is tették, addig el lehet kerülni az országos korlátozásokat. Most a legtöbb országban az a cél, hogy a helyi gócok hatékony megtalálásával és felszámolásával megakadályozzák a nagyobb, országos méretű járvány kialakulását. Ezzel el lehet kerülni a szigorúbb intézkedések újbóli bevezetését

- tette hozzá Dr. Röst Gergely.

A kutató fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nálunk a 10 ezer főn elvégzett, nagy országos reprezentatív teszt azt mutatta: itthon eddig még csak nagyon kevesen estek át a fertőzésen, a lakosság kevesebb, mint 1 százaléka. Ez azt jelenti, hogy a lakosság döntő többsége ugyan annyira fogékony a fertőzésre, mint márciusban volt.

A nagyobb kockázatot az jelenti, hogy ha a járvány észrevétlenül és gyorsan tud elterjedni, mint ahogy az Olaszországban történt. Most a tavaszhoz képest annyival vagyunk jobb helyzetben, hogy a lakosság óvatossága, illetve a nyári szezon miatt a vírus terjedése nem tud annyira gyors lenni, mint februárban és márciusban. Másrészt most sokkal jobban monitorozzuk, hogy mi történik, és ez alapján alakíthatók a szükséges intézkedések.

Dr. Röst Gergely rámutatott: követendő a japánoknál bevezetett úgynevezett 3C stratégia, amely a csoportos fertőzések elkerülésére fókuszál. Ennek lényege, hogy el kell kerülni a zárt, rosszul szellőztethető helyeket, el kell kerülni a nagy tömeget, és kellő távolságot kell tartani egymástól. A legrosszabb, ha ebből a 3 tényezőből kettő vagy mindhárom együtt áll, mert ekkor a csoportos fertőzés veszélye igen magas.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennek a módszernek a sikeressége is arra mutat rá, hogy a járvány terjedésében jelentős szerepe van a csoportos fertőzéseknek. Ha ezeket sikerül megakadályozni, az már nagy lépés a vírus elleni védekezésben.

Magyarországon a napokban törölték el a 65 év felettiek számára fenntartott, 9-től 12 óráig tartó vásárlási sávot, és egyre több helyen már nem kötelező a szájmaszk használata. Ezzel kapcsolatosan Dr. Röst Gergely azt mondta: Magyarországon nagyon alacsony a víruscirkuláció, májusban és júniusban kevés fertőzöttet regisztráltak, ezért jelenleg kicsi az esélye, hogy elkapjuk a fertőzést. De mivel ugyanolyan fogékonyak vagyunk a fertőzésre, mint korábban, és a vírus továbbra is jelen van, óvatosnak kell maradni. Számos külföldi példát láttunk, ahol hetek, vagy akár hónapok csendes időszaka után újraindult a terjedés. A határok nyitásával újabb behurcolásokra is számítanunk lehet. Nagyon fontos, hogy a józan ész keretein belül próbáljuk elkerülni a zárt helyeket és a tömeget, mossunk gyakran kezet, szükség esetén használjunk kézfertőtlenítőt.

Fontos tényező a vírus terjedése szempontjából, hogy a sok egyéni kis apró óvintézkedésből összeadódik egy társadalmi védekezés, ami most nagyon sokat számít. Egyéni szinten ennek a lényege, hogy megakadályozzon egy-egy fertőzést, társadalmi szinten pedig így hatással lehetünk arra is, hogy mennyire lesz gyors a vírus terjedése

- mondta a matematikus.

Ha a terjedés lassú, akkor könnyebb célzottan közbe avatkozni, és meg lehet előzni egy nagy, országos járvány kialakulását. Ezért fontos a lassítás, mert ezáltal ritkábban alakulnak ki helyi gócok, amelyeket egyenként könnyebb felszámolni, mint egy országos járványt. Amit tehetünk tehát: betartjuk a higiénés szabályokat, gyakran mosunk kezet, szükség esetén maszkot hordunk és fertőtlenítünk, emellett pedig kerüljük azokat a zárt helyeket, ahol egyszerre sokan tartózkodnak, valamint ezeken a helyeken betartjuk a másfél méteres távolságot is. Röst Gergely azt is hozzátette, érdemes mindenkinek a szokásosnál is jobban odafigyelnie az egészséges életmódra, ezzel csakis jól járhatunk, akár lesz nagy járvány, akár nem.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem