Hétköznapi gyümölccsel harcolhatsz a bélgyulladás ellen

MTI
2018. augusztus 22. 20:30

Csökkentheti a vastagbélgyulladást az eper napi fogyasztása - közölte a világ legnagyobb nonprofit tudományos szervezete, az Amerikai Kémiai Társaság (ACS).

A 158 ezer tagú szervezet szerint napi kevesebb mint egy csészényi eper segíthet a vastagbélgyulladás vagy a gyulladásos bélbetegség (IBD) csökkentésében, amely súlyos hasmenést és kimerültséget okozhat. Az Amhersti Massachusetts Egyetem (UMass Amherst) kutatócsapata négy egércsoporttal végzett kísérleteket: az egyes csoportok különböző mennyiségű eperport kaptak, így vizsgálták a szakértők a gyümölcs hatását a bélgyulladásra. 

Arra az eredményre jutottak, hogy a teljes eperszemek fogyasztása akkora napi adagban, amely az embereknél háromnegyed csészényinek felel meg, már 

jelentős mértékben csökkenti az IBD-ben szenvedő egerek olyan tüneteit, mint a jelentős testsúlycsökkenés és a véres hasmenés.

Az eper rendszeres napi fogyasztásának pozitív hatásai között megfigyelték azt is, hogy helyreállította az IBD-vel diagnosztizált egerek egészségtelen mikrobiom-összetételét. Az IBD hatására ugyanis növekszik a káros baktériumok és csökken a jótékony baktériumok szintje a vastagbélben. A tudósok tovább folytatják kutatásaikat, hogy az eper hatását az IBD-vel küzdő pácienseknél is kimutathassák. 

A sokak által gyakorolt ülő életmód és az étkezési szokások - cukorban, állati zsírokban gazdag, de rostokban szegény étrend - támogatja a vastagbélgyulladást és növeli az IBD kockázatát

- mondta a tanulmányt vezető Hang Xiao, a UMass Amherst munkatársa. Az amerikai Járványügyi Központ (CDC) szerint az Egyesült Államokban mintegy hárommillióra tehető az IBD-vel élő felnőttek száma. Az ilyen betegeknél nagyobb a végbélrák kialakulásának kockázata.

NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem