15 °C Budapest

Havi 56 ezer forintot is kaphatnak a fogyatékos gyermekek szülei

Pénzcentrum
2017. január 16. 08:30

Többféle olyan állami segítséget is kaphatnak a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek szülei, amelyek enyhítik a gyermek ellátásának anyagai vonzatait - írta a Magyar Idők hétfői számában az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tájékoztatására hivatkozva.

Mint írják, ilyen a havi legalább 31, legfeljebb 56 ezer forintos ápolási díj, a kedvezményes utazási lehetőség vagy az emelt összegű családi pótlék. Mindemellett igényelhető közgyógyellátás, amely 12 ezer forint is lehet havonta, valamint ingyenes bölcsődei, óvodai, illetve félárú iskolai étkezés.

Indokolt esetben a gyermek tízéves koráig gyes is jár az őt nevelő szülőnek az emelt összegű családi pótlék mellett.

Magyarországon az utóbbi években folyamatos emelkedést mutat a sajátos nevelési igényű, azaz az sni-s gyermekek száma. Míg 2012-ben mintegy 81 ezer ilyen gyermek volt, a 2015-ös statisztika szerint számuk elérte a 86 ezret, az idei tanévet pedig ennél is több sni-s kezdte meg.

Az Emmi tájékoztatása szerint sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, vagy pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott. Idetartozik például a diszlexia, a diszgráfia és a kóros aktivitászavar.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem