Halálos veszély a magyar utakon: kevesen tudják, hogyan ússzák meg a bajt

2019. május 23. 14:26

Halálos veszély leselkedik a magyar autósokra, a mostoha időjárási körülmények miatt ugyanis könnyedén elveszthetik a kontrollt a gépjármű felett. Az pedig csak tehetetlenül sodródik, mondjuk az első fáig. Mutatjuk, hogyan kerüld el a bajt!

A májusi előrejelzések szerint a hetekben többször számíthatunk esőre, olykor heves zivatarokra. Ekkor közlekedni is veszélyesebb, főképpen autóval, hiszen a nedves aszfalton másképpen viselkedik az autó, a kerekek, mint száraz körülmények között. Ha pedig hirtelen, nagy mennyiségű eső zúdul az útburkolatra, akkor komolyan fennáll az aquaplaning veszélye is.

Ez akkor következik be, amikor az abroncsok és az útburkolat közötti vizet nem lehet kiszorítani. Ez a vízréteg addig növekszik az abroncsok előtt, amíg a víz nyomása meg nem haladja az abroncs nyomását, így pedig a kerekek és az útburkolat közötti kapcsolat megszűnik. A tapadás elvesztése miatt a kerekek csúsznak és a jármű nem képes reagálni a kormányzásra, fékezésre és gyorsításra.

Így a kocsi irányíthatatlanná válhat, elkezdhet csúszni, pörögni. Ki tudja, hol ér véget a csúszás: árokban, fában, vagy a szalagkorlátban.

A német autóklub összeállításából kiderült, hogy a kezdődő aquaplaningot arról ismerheti fel a sofőr, hogy a motor fordulatszáma ingadozni kezd, a jármű alól a szokásosnál több zajt hallani, és a kormány sem a megszokottak szerint reagál.

Fontos kiemelni, hogy a jelenség nem csak magas sebességnél jelentkezik!

Számos más tényező is befolyásolja:

  • Például a vízmennyiség: minél több van az úton, annál alacsonyabb az a határsebesség, amely felett a kocsi már irányíthatatlanná válhat.
  • Persze fontos a kocsi sebessége is, hiszen minél gyorsabban haladunk, annál nagyobb az aquaplaning kockázata. Nagyjából 80 km/órás sebesség felett már igencsak nagy a kockázat.
  • Szélesebb abroncsokon nagyobb eséllyel csúszik meg az autó, hiszen minél szélesebb a kerék, annál több vizet kell kiszorítania. Ezáltal pedig ezekkel a gumikkal már alacsonyabb sebességgel is meg lehet úsztatni a kocsit.
  • Az elhasználódott gumiabroncsok is veszélyesek. Minél kisebb a minta profilmélysége, annál nagyobb az aquaplaning kockázata, hiszen a gumi kevesebb vizet tud kiszorítani.
  • A sík utakon a jelenség gyakrabban fordul elő, mint a durvább felületű szakaszokon. Jellemzően a többsávos főutak, autópályák a legveszélyesebbek. Főképpen, mert ezeken nagy sebességgel közlekedünk.

De mit lehet tenni ellene?

Az Adac a többi között azt javasolja, hogy rendszeresen ellenőrizd a kerék futófelületének mélységét. Ezt fontos a gumi több pontján is elvégezni. Ha 3,5 milliméter alatti értéket mérsz, sürgősen cseréld le a kereket! Új abroncs vásárlásakor pedig érdemes utánajárni, hogyan teljesített a kiszemelt gumi a teszteken.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Rendszeresen ellenőrizd a keréknyomást, és ha kell állítsd be a megfelelő értéket. A túl alacsony, és a túl magas nyomás sem jó: mindkettő növeli az aquaplaning kockázatát. A lengéscsillapítókat sem árd megnézni: a kopott, elhasználódott alkatrészek nemcsak csökkentik az utazási kényelmet, de fokozzák a veszélyt is.

Légy óvatos!

Nehezebb időjárási körülmények között az első, és legfontosabb dolog, hogy

szállj le a gázról!

A legbiztonságosabb, ha 80 km/órás sebesség alá lassítasz, ameddig tart az égszakadás. Ha a kocsid hátsókerék hajtású, akkor méginkább figyelj oda a sebességre, valamint akkor sem érdemes kockáztatni, ha már nagyon régiek a gumiabroncsaid. Fontos még, hogy betartsd a követési távolságot! A kanyarokban legyél háromszor olyan körültekintő, mint általában, hiszen csúszhat az út, könnyen átsodródhatsz a másik sávba.

Ha már megúszott az autó a vizen, akkor ne kormányozz ellen, és nehogy beletaposs a fékbe! Egyszerűen nyomd ki a kuplungot és szüntesd meg a hajtást a kerekeken, tartsd egyenesen a kormányt, ameddig visszajön a tapadás, eztán újra visszaengedheted a kuplungot. Közben ne válts fokozatot!

Nagy felhőszakadásban érdemes a rádiót is kikapcsolni, hogy könnyebben meghalld, ha felúsznak a kerekek a vizen, vagy ha ingadozik a fordulatszám. Emellett érdemes figyelni a kormányzásra is: ha már könnyen fordul a kerék, az azt jelenti, hogy a gumik elvesztették a tapadást.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem