10 °C Budapest

Háborúznak a magyar biztosítók: hol lesznek ők 10 év múlva?

Pénzcentrum
2017. március 2. 13:26

A bankok mellett a biztosítók működésére is jelentős hatással van a fintech cégek megjelenése. Egyesek szerint az új technológiák megjelenése egyenesen pénzt húz ki a biztosítók zsebéből, de olyan is van, aki szerint ez inkább a bevételük növekedését segíti elő. A legtöbben viszont amellett teszik le a voksukat, hogy költségcsökkenéssel jár majd a fintech cégek betörése a biztosítási piacra, azonban az kérdéses, hogy ezen milyen arányban osztoznak az ügyfelek és a szolgáltatók.

Háború van, a háború pedig úgy kezdődik, hogy információt szerzünk. A fintech cégek pedig a biztosítók előtt járnak sok szempontból

 - kezdte előadását Boros Péter, Quattrosoft Kft. műszaki igazgatója a Portfolio Biztosítás 2017 konferenciáján.

Ennek több oka is van a szakember szerint, a legfontosabb, hogy sokkal gyorsabban reagálnak a biztosítók, míg a kis fintech cégek szinte azonnali választ tudnak adni az emberek igényeire. Persze a technológia fejlődése más szempontból is jó az ügyfeleknek, mivel az értékesítés költségei szinte teljesen lefaragható, így a fintech cégek akár 15-20 százalékkal olcsóbb termékeket is kínálhatnak.

Mivel egyelőre nem széles körben elterjedtek a fintech megoldások, ezért a biztosítók digitalizálással akár meg is előzhetik azt, hogy a jövőben a mostani nagy biztosítók helyett más cégeket válasszunk. Németországban például már van olyan nagy bank, amely fintech cégeket szolgál ki, mivel saját ügyfeleket sokkal nehezebben szerez.

Mit mondanak erre a biztosítók?

Előfordulhat, hogy olyan helyről próbálkoznak betörni a piacra, amely sokkal kevésbé ellenőrizhet, amely hordoz magában kockázatokat

 - mondta Nagy Koppány, az MNB igazgatója.

A fintech cégek általában egy kisebb szeletet vágnak ki maguknak a biztosítási értékláncból

 - mondta Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divízióvezetője. Az új fintech cégek túlnyomó többsége viszont peer to peer, vagyis két felhasználó közötti tranzakcióra épít. Ezek viszont a biztosítók központi tevékenységét nem érintik. Emiatt viszont lehet, hogy a biztosítók profitjából elvesznek, de több mint valószínű, hogy hosszútávon szükség lesz a biztosítókra.

Csak az árral lehet ügyfeleket csábítani?

Az persze fontos kérdés, hogy vajon csak az ár számít, vagy egyéb kérdések is egy biztosítás megkötésekor. A biztosítók azonban inkább egy szolgáltatást adnak el, nemcsak egy terméket, emiatt pedig a biztosítók tudnak pluszt nyújtani a fintech cégek ajánlatához képest.

Az a nehéz a biztosításoknál, hogy a szolgáltatást később kapja meg az ügyfél, mint ahogy ezt kifizeti

 - mondta Nagy Koppány. Fontos ugyanis, hogy a biztosítótól milyen szolgáltatást kapunk például kárrendezéskor. Sokat számít ugyanis, hogy egy lakásbiztosításnál milyen hamar kapjuk meg a biztosítási összeget, amiből a lakáskárunkat kifizethetjük.

A mobilalkalmazások terén azonban van még hova fejlődni

 - mondta Sebestyén László, a Netrisk vezérigazgatója. A mobilalkalmazások ugyanis könnyíthetik a kárbejelentést, a díjfizetést is. Németországban egyébként van olyan fintech cég, amely 40 százalékos visszatérítést is adhat az ügyfélnek, ha nincs kára. Persze ennek vannak kockázatai: emiatt az ügyfél lehet, hogy be sem jelenti a kárt, ami viszont sokba kerülhet neki.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Melyik biztosításoknál jöhetnek a fintechek?

A konferencia résztvevőit megkérdezték arról is, hogyan nézhet ki a biztosítások és a tintech összefonódása 10 év múlva, illetve, melyik biztosításoknál törhet elő a digitalizáció.

Elsősorban a nagy munkaigényű biztosításoknál törhetnek be leginkább a fintech cégek

- mondta Boros Péter. Ez elsősorban ez a lakossági termékek körében jöhet el. Elsősorban a casco és kgfb díjakon faraghatnak a fintech megoldások, ezután pedig a vagyon és felelősségbiztosítások lehetnek a következő biztosítások, ahol a fintecheh faraghatnak a díjakból. Ez utóbbi elsősorban a lakásbiztosítások terén lehet jó.

Nagy Koppány szerint a kárbejelentési procedúrán lehet sokat megspórolni, így az ilyen megoldásokat kínáló fintech cégek lehetnek a nyertesei a digitalizációnak.

A mindennapi biztosítással kapcsolatos szolgáltatását nyújtó cégek léphetnek elő, ugyanis nemcsak a költségcsökkentés fontos az ügyfeleknek

- tette hozzá Sebestyén László.

Milyen hatása lesz ennek a biztosítási piacra?

A konferencia résztvevőinek nagy része szerint (46 százalék) a biztosítások költségcsökkentése lehet az eredménye a fintech cégek megjelenésének. Persze kérdés, hogy ez a csökkenés mekkora részben oszlik majd meg a szolgáltatók és az ügyfelek között. Sokan tették le a voksukat arra is (17 százalék), hogy a fintech cégek megjelenése egyenesen a szolgáltatók díjbevétel-növekedését hozza majd el hosszútávon.

Milyen szabályozások változhatnak?

A szabályozások változása is kérdéses lehet. A korábbi kiemelt befektetői információk (KIID), amelyek eredetileg 1 oldalasak voltak, mára gyakorlatilag egy füzetté nőttek. Ez viszont az ügyfelek döntését megnehezítik, sőt, akár el is tántoríthatják őket a biztosítás megkötésétől.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm