21 °C Budapest

Ha időben elkapják, a legrosszindulatúbb bőrrák is gyógyítható

2017. augusztus 18. 12:00

Az egyik legegyszerűbben felfedezhető, fájdalommentes vizsgálattal diagnosztizálható kór a melanoma malignum. Megelőzésében kulcsfontosságú az odafigyelés és a mértékletes "napfogyasztás" - a vakáció végéhez közeledve pedig a bőr önvizsgálata és egy célzott bőrgyógyászati szűrővizsgálat sem árthat.

A melanoma malignum az egyik legrosszabb indulatú, a bőrt és a nyálkahártyákat érintő daganatos megbetegedés, ugyanakkor helyes életmóddal (a napsugárzás megfontolt adagolásával) megelőzhető, korai felismerés esetén pedig jól gyógyítható.

A hazai tapasztalatok szerint százezer magyarországi lakosból húsznál jelentkezhet rosszindulatú festékes anyajegy a bőrön, a talpakon, a tenyereken, a körömágyban, a nyálkahártyákon, vagy néha a szemben. A leggyakrabban a 35 éven felüliek között fordul elő: jellemzően ekkorra adódnak össze a bőrt addig ért, főleg a túlzásba vitt napozásból, szoláriumozásból származó káros hatások az arra hajlamos embereknél. A kór nem tesz különbséget a nemek között, de gyakrabban fordul elő világosbőrűeknél, és azoknál, akik családjában már volt festéksejtes bőrdaganat; ráadásul napjainkban már a fiatalabbaknál sem megy ritkaságszámba.

Ma úgy tudjuk, hogy a melanoma leginkább anyajegyekből keletkezhet, de mintegy 30 százalékban az ép bőrön is megjelenik

- szögezi le Kiss Borbála bőrgyógyász, klinikai onkológus szakorvos.

Ennek feltehetően az az oka, hogy ez a betegség a festéktermelő sejtek rosszindulatú burjánzása, azonban az esetek jelentős részében ép bőrterületen jelenik meg, már rosszindulatú daganatként. A fennmaradó esetekben indul ki az elváltozás anyajegyekből. Az Országos Onkológiai Intézet legfrissebb adatai alapján 2014-ben 1236 női és 1173 férfibeteget tartottak nyilván, de ezek száma évről-évre nő.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Közülük azzal együtt is sokan életüket vesztik, hogy a bőrgyógyász szerint a melanoma - a bőrdaganatokhoz hasonlóan - a legkönnyebben felfedezhető, fájdalommentes vizsgálattal diagnosztizálható kórok közé tartozik.

"Rendszeres és egyszerű, célzott bőrgyógyászati szűrővizsgálattal korán felismerhető, az időben történő műtéti beavatkozással eredményesen gyógyítható betegség"

- mondja Kiss Borbála, aki a bőr önvizsgálatára, továbbá a konzekvens és szigorú fényvédelemre is felhívta a figyelmet.

Csanda Gergely, az NN Biztosító kommunikációs vezetője szerint legalább ilyen fontos az is, hogy időben felkészüljünk a nem várt helyzetekre, legyen szó akár egy derült égből villámcsapásként érkező betegségről vagy hirtelen műtétről.  Ennek optimális eszköze lehet egy megfelelő biztosítás, amely egyösszegű kifizetést nyújthat a diagnózis megállapításakor, hogy a gyógyulásnak ne legyen anyagi akadálya. A kapcsolódó orvosi asszisztencia szolgáltatások pedig segítséget nyújthatnak, hogy a páciens meggyőződhessen a felállított kórkép és a kezelési terv helyességéről, és hogy informálódjon a betegség legkorszerűbb kezelési módszereiről és azok elérhetőségéről.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem