2017. szeptember 23. szombat Tekla

Fontos változás jön a rendelőkben: többezer magyar párt érint

Magyar találmány forradalmasíthatja a lombikbébi programot: az új tesztnek köszönhetően nagyban növelhetik a sikeres teherbeesés esélyeit. Ezzel milliókat is spórolhatnak a terméketlen párok.

Világszerte minden hatodik pár küzd terméketlenséggel, tehát elég elterjedt egészségügyi és egyben társadalmi probléma. Jövőre lesz 40 éves a világ első lombikbébije, az eltelt évtizedek alatt már rutinbeavatkozássá vált az eljárás. Európában évente 700 ezer, és világszerte 2,5 millió beavatkozást végeznek. A technológia hatásfoka viszont nem sokat javult az elmúlt negyven évben, ami azt jelenti, hogy a beültetéseknek csak a 25-30 százaléka lesz sikeres, tehát nagyjából minden negyedik. Ennek következtében 3-4 beavatkozásra és akár két évre is szükség lehet a teherbeeséshez.

Ennek az egyik oka, hogy az embrió állapotát ugyan nagyon alaposan vizsgálják, de a méhnyálkahártya, az endrometrium állapotát nem vizsgálják eléggé. Valójában nagyon kevés információt tudnak szerezni róla, hogy milyen környezetbe is ültetik be az embriót. Egy magyar kutató-orvos, Dr. Bálint Bálint kifejlesztett egy tesztet, a Prelife tesztet, ami a méhnyálkahártya állapotát méri.

Pontosan azt mutatja meg, hogy alkalmas-e a méhnyálkahártya az embrió befogadására, mivel ez az időablak csak egy-másfél nap, ekkor tud beágyazódni az embrió. A teszt úgy működik, hogy beazonosították azokat a géneket, amelyek ezalatt a másfél nap alatt vannak jelen, ezt mutatja ki a teszt. Ennek a kiértékeléséhez pedig nem szükségesek különleges műszerek, minden klinikán és diagnosztikai központban elérhetők ehhez a feltételek.

A Prelife létező versenytársai szövetmintából határozzák meg, ehhez a teszthez viszont elég egy átmosás és a leszakadó sejtekből mutatja ki az eredményt. Ez azért nagy előrelépés, mert még abban a ciklusban beültethető az embrió, mivel a mintavétel nem okoz vérzést, nem biopszia. Nem csak azt tudja megmondani a teszt, hogy éppen fennáll-e jelenleg az a másfél napos időablak, hanem azt is, hogy ez előtt, alatt, vagy után van már a méhnyálkahártya, így halaszthatják a beültetést a sikeresség érdekében.

A teszt árát még pontosan nem határozták meg, a Pénzcentrum kérdésére azt mondták, hogy a jelenleg piacon elérhető versenytársnál, ami 1000 euró (jelenlegi árfolyamon 306 ezer forint) olcsóbb lesz.

Egyelőre még nem egyeztettek arról, hogy támogatja-e majd a tesztet a társadalombiztosítás, vélhetően az egészségpénztári finanszírozás ennél hamarabb lesz elérhető.

Nemzetközi cég állt mellé

A délelőtti sajtóeseményen írta alá a Prelife-ot fejlesztő startup és a nemzetközi Lifecodexx molekuláris diagnosztikai cég az együttműködést. Ennek köszönhetően vélhetően 2018-tól több lépcsőben ugyan, de bevezetik több nemzetközi piacra is.

Év végéig próbálják elérni azt a példányszámot, amivel aztán piacra tudnak majd lépni a fejlesztéssel. Nemzetközi partnerhálózatot is építenek, hogy a világ minden táján elérhető legyen. A későbbiekben sok, kicsi összekapcsolható tesztet szeretnének majd létrehozni, amik mind a lombikbébi program sikerességét és hatékonyságát támogatja majd. Hogy maga a teherbeesés minél egyszerűbben bekövetkezhessen.

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Gondolnád, hogy ezek az országok viszik hátukon a világot?

A lenti infografika megmutatja, hogy a világ országai mennyire veszik ki részüket a globális gazdaság gigantikus batyujából. Az Egyesült Államok és Kína a torta majd 40 százalékát szakítják...
 

Nem kell ide dizájnfarmer: csináld meg otthon

Ha neked is tetszenek a boltokban a dizájnfarmerek, de nem szeretnél ennyi pénz elkölteni, mutatunk néhány nadrágos trükköt.  
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.21-09.27
Országos

Spar

09.21-09.27
Országos

Lidl

09.21-09.27
Országos

Auchan

09.21-09.27
Országos

Aldi

09.21-09.27
Országos

Tesco

09.21-09.27
Országos

Spar, Interspar

Borkatalógus
09.06-09.27
Országos

Diego

09.01-09.30
Országos