7 °C Budapest

Fontos változás az életbiztosításoknál: ezt a papírt kell majd kitöltened

2016. január 6. 12:01

Egy friss MNB rendelet alapján márciustól a biztosítási piac szereplői számára kötelező tartalmú írásos életbiztosítási igényfelmérő segíti az ügyfeleket az elvárásaiknak leginkább megfelelő életbiztosítási szerződés megkötésében.

A 2016. január 2-tól életbe lépett új biztosítási törvény (új Bit.) felhatalmazása alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendeletben szabályozza, hogy a biztosítóknak és a biztosításközvetítőknek az életbiztosításoknál (a megtakarítási elemet nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosítások kivételével, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatással összefüggésben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az egymillió forintot) konkrétan milyen tartalmú életbiztosítási igényfelmérőt kell kitölteniük a szerződni szándékozó ügyfelekkel.

Az MNB friss rendelete - amelynek célja, hogy az ügyfelek a szükségleteiknek leginkább megfelelő életbiztosítást köthessék meg - 2016. március 1-jén lép hatályba.

A rendelet szerint a biztosítóknak és közvetítőknek a szerződéskötést megelőző igényfelmérés során mindenképp írásban rá kell kérdeznie az ügyfeleknél arra, hogy a biztosítási védelmen túl megtakarítási célból is kíván-e életbiztosítást kötni. Ha a válasz igen, megtudakolandó, hogy az ügyfél a hagyományos megtakarítási elemet is tartalmazó vagy a befektetési egységhez kötött (unit-linked) típusú életbiztosítást részesíti előnyben (azaz mennyire kíván részt venni a befektetési döntésekben, mekkora a kockázatvállalási hajlandósága és minimalizálni kívánja-e a biztosítás kockázati költségeit).

Az igényfelmérőben rá kell kérdezni a vállalandó biztosítási díj (vagy biztosítási összeg) mértékére, a díjfizetés gyakoriságára (s az egyszeri vagy folyamatos díjfizetés szándékára), illetve az életbiztosításnak az ügyfél által elvárt futamidejére is.

Bár az ügyfelek életbiztosítási igényeinek kötelező felmérését a korábbi Bit. is előírta, az eddigi jogszabály nem határozta meg annak konkrét minimális tartalmát. Az MNB fogyasztóvédelmi tapasztalatai szerint ugyanakkor több piaci szereplő nem megfelelően tájékoztatta a biztosítottakat az igényfelmérő szerepéről. Emiatt számos fogyasztó nem vette kellő súllyal figyelembe ezt a - számukra is garanciát jelentő - lehetőséget.

Az ügyfeleknek azért célszerű közreműködni az igényfelmérő lényegi adatainak kitöltésében, mert a biztosító, közvetítő az általa megadott alapvető adatok alapján tud az elvárásainak és szükségleteinek leginkább megfelelő életbiztosítási ajánlatot adni. Ezen információk megadása nélkül viszont az ügyfél hátrányba kerülhet, mert nem olyan szerződést köt, amilyet eredetileg szeretett volna, amely leginkább szolgálja az igényeit.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A rendeletben meghatározottakon túl a biztosítók, közvetítők saját üzleti döntéseik alapján esetleg egyéb adatokra is rákérdezhetnek, az ügyfél ugyanakkor szabadon dönthet arról, hogy kíván-e azokra válaszolni. A megadott adatok valódiságáról, s azok felhasználhatóságának köréről az ügyfeleknek nyilatkozniuk is kell. Az igényfelmérés szerepéről a biztosítóknak, közvetítőknek egy, a jegybank által közérthetően megfogalmazott írásos tájékoztatót is át kell adniuk az ügyfeleknek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem