8 °C Budapest

Fontos bejelentést tett a vakcináról Orbán Viktor: videón a rendkívüli tájékoztatás

2020. október 23. 17:01

Az orosz és a kínai vakcinák beszerzésének körülményeiről is tájékozódik az operatív törzs, ahogyan az összes koronavírus-vakcinával kapcsolatos európai programban is részt vesz Magyarország - erről Orbán Viktor beszélt közösségi oldalára feltöltött videójában. Mint mondta: általánossá tenné a maszkviselést.

A járvány egész Európában emelkedő pályán van, Magyarországon is, "nagyjából Ausztria magasságában vagyunk". Magyarországon 42 kórházban 2209 beteget látnak el - mondta Orbán Viktor az operatív törzs mai ülése után a Facebookra feltöltött videójában. Úgy fogalmazott: az "egészségügy állja a sarat", ami elsősorban annak köszönhető, hogy az orvosok és az ápolók európai mércével mérve is kimagaslóan teljesítenek.

Az ülésen áttekintették a maszkviselés szabályait, amellyel kapcsolatban azt mondta: "adtunk elegendő türelmi időt, mindenki megérthette, hogy a maszkviselésen múlik a járvány megfékezése". A kormányfő ezért arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, szerezzen érvényt a hatályban lévő jogszabályoknak, és érje el, hogy a maszkviselés általánossá váljon.

Szó esett az influenzaoltásról is, amely a háziorvosoknál érhető el ingyenesen.

Orbán erről elmondta: a költségeit az állam fedezi, a beszerzés, az ellátás és a kiszállítás pedig folyamatos. Hozzátette: a 3 évnél fiatalabb gyerekek is megkapják az influenza elleni ingyenes védőoltást.

A koronavírus elleni vakcina kapcsán hazánk összes európai beszerzési programban részt vesz - közölte. Felszólította ugyanakkor az operatív törzset, hogy egyidejűleg tájékozódjon az orosz és a kínai vakcinák előállításának és beszerzésének körülményeiről is. Ugyanis "a cél az, hogy Magyarország polgárai minél hamarabb, megbízható minőségben, de az elsők között juthassanak koronavírus elleni vakcinához" - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm