2019. szeptember 20. péntek Friderika

Figyelmeztet a WHO: már a szomszédban tombol a világ egyik lefertőzőbb betegsége

  • MTI
  • 2019. augusztus 29. csütörtök 13:00

Világszerte nőtt a kanyarós megbetegedések száma, nagyrészt az oltásellenes kampányok miatt - áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentésében, amely szerint 2019 első felében egyedül Európában csaknem 90 ezer kanyarós esetet regisztráltak.

A vakcinákkal kapcsolatban keringő téves információk épp olyan fertőzőek és veszélyesek, mint maga a betegség, amely a segítségükkel terjed

 - idézi a közlemény Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szervezet főtitkárát. Kate O'Brien, a WHO oltásokért felelős központjának igazgatója genfi sajtótájékoztatóján szintén az oltásellenes kampányokat, valamint a rossz egészségügyi ellátórendszereket tette felelőssé a betegség terjedéséért.

A jelentés hivatkozik egy tavaly júniusi felmérésre is, amely szerint a vakcinákba vetett bizalom magasabb a szegényebb országokban, a fejlett országokban viszont egyre többen kételkednek az oltások hatásosságában. Ennek következtében a járvány olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol erre rég nem volt példa: megbetegedéseket jelentettek az Egyesült Királyságból, Albániából, Görögországból és Csehországból is, noha e négy ország korábban bejelentette, hogy sikeresen felszámolták a betegséget.

A jelentés hangsúlyozza, hogy 2019-ben a januártól júniusig terjedő időszakban a kanyarós esetek száma a duplájára nőtt 2018 hasonló időszakához képest.

A legsúlyosabb járványokat a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Madagaszkárról és Ukrajnából jelentették. Az ukrán egészségügyi minisztérium februári jelentése szerint eddig nyolcan haltak meg a betegségben. A kanyaró a világ egyik legfertőzőbb betegsége, amely leggyakrabban a gyerekeket támadja meg. A fertőzöttek a kanyaró szövődményeiként akár agykárosodást is szenvedhetnek, vagy elveszíthetik látásukat, esetleg hallásukat

Jól jönne 3 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 3 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 52 421 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (54 071 Ft/hó; THM 10,03%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (63 419 Ft/hó; THM 16,06 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.19-09.25
Országos

Spar

09.19-09.25
Országos

Lidl

09.19-09.25
Országos

Aldi

09.19-09.25
Országos

Tesco

09.19-09.25
Országos

Auchan

09.19-09.25
Országos

Kika

09.18-10.01
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos