8 °C Budapest

Feltűntek az új koronavírus vámszedői: durván le fog csapni rájuk a magyar hatóság

2020. február 28. 14:32

Magyarországon továbbra sincs koronavírusos megbetegedés. Ma reggel 7-8 óra között 300 ezer szájmaszkot adott át a büntetés-végrehajtás a Hungaropharmához, továbbá Schanda Tamás miniszterhelyettes bejelentette, hogy fokozottan felfognak lépni azok ellen, akik az új koronavíruson akarnak nyerészkedni.

Magyarországon továbbra sincs koronavírusos megbetegedés

- jelentette be Láng-Bognár Kinga, rendőr őrnagy a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs szóvivője, aki ezen felül elmondta azt is, hogy ma reggel 7-8 óra között 300 ezer szájmaszkot adott át a büntetés-végrehajtás a Hungaropharmához.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendkívüli sajtótájékoztatóján Schanda Tamás miniszterhelyettes arról számolt be, megértik, hogy megnőtt a kereslet a tartós élelmiszerek miatt, mert sokant tartanak attól, hogy nem lehet majd hozzájutni a termékekhez. De

még a szakértők szerint sem indokolt a termékek felhalmozása. Nincs ok pánikra, nincs ok a felesleges vásárlásra. Magyarorzságon egyelőre nem regisztráltak egyetlen fertőzést sem, és ha diagnosztizálnak is beteget, nem biztos, hogy lesz járvány

- mondta el a miniszterhelyettes, aki kitért arra is, hogy a magyarországi boltok ellátása folyamatos, és a kereskedelmi láncok megfelelő mennyiségű áruval, készlettel rendelkeznek. Schande Tamás arról is beszélt, hogy bár érzékelik a boltláncok érzékelik a megnövekedett kereslet, de ezek lokás jellegűek. Sőt a boltok a húsvéti készültség miatt, amúgy is jól állnak jelen pillanatban a készleteikkel, sőt ha valami el is fogyna, biztos elérhető lesz helyettesítő termék.

Semmi nem indokolja tehát a soron kívül bevásárlást, és a hatalmas felhalmozást otthonra

- emelte ki a minizsterhelyettes. Schanda Tamás elmondta azt is, hogy az ITM szakértői szigorú ellenőrzéseket fognak tartani például kézfertőtlenítő fronton, továbbá ki fognak vizsgálni minden olyan kereskedelmi esetet, ahol a "koronavírus vámszedőit" vélik megtalálni, azaz azokat az egyéneket, akik magán a víruson és az által keltett pánikon akarnak nyerészkedni. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem