Félsz az Alzheimer-kórtól? 5 rituálé, amivel elkerülheted a bajt

2016. augusztus 3. 14:32

Az egyészségügy fejlődésének és a gyógyszereknek köszönhetően egyre tovább élünk. Nem bizonyított, hogy az élet meghosszabbodása fokozná az agyi betegségek kialakulásának kockázatát, ugyanakkor már most is több százezer beteg szenved hazánkban Alzheimer-kórban, és a számuk a következő évtizedekben megduplázódhat.

Sok jel mutat abba az irányba, hogy az állam vissza akar vonulni az idősellátásból, és inkább a családokra tenné az idősebb rokonok ellátásának terhét. Már csak ezért is fontos, hogy amíg csak lehet, ne romoljanak agyi funkcióink - ezzel is tehermentesíthetjük gyermekeinket és unokáinkat.

KATTINTS: Holnaptól jön a szülőtartás: a fizetésed felét is elperelhetik

Bár az Alzheimer-kór és a többi, demenciával járó megbetegedés pontos okát még nem sikerült kideríteni, számos dolgot már felfedeztünk az agyrunkól. Tudjuk például, hogy jót tesznek neki az antioxidánsok, melyek megtalálhatóak az áfonyában, a kelben és a mogyorófélékben is. Abban is biztosak vagyunk, hogy

a déli népek étrendje is kifejezetten jót tesz az agynak, tehát érdemes sok zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát, halat, gyümölcsöt és vörös bort fogyasztani.

További tény, hogy a sok mosolygás, és a pozitív életszemlélet szintén segíti az agy egészséges működését.

Mindegy, hogy épp fiatal vagy, esetleg már nyugdíjas, a következő öt tippet érdemes megfogadnod. Ezek serkentik az agyad működését és ezáltal segítenek abban, hogy a jövőben is olyan éles legyen az elméd, mint most.

Gratulálj magadnak az apró sikerekért is

Sokkal többet számít az agyadnak, hogy többször élhesse át az elégedettség érzését, minthogy óriási dolgoknak örülhessen. Az is fontos, hogy a napodban felállíts olyan konkrét célokat, melyeket eredményként tudsz megélni. A kutatások már bizonyították, hogy az agyadnak alapvetően mindegy, hogy feladataidban tényleg jól haladtál, vagy csak úgy tekinted, hogy eredményt értél el.

Ami fontos, hogy az elégedettség érzése boldogságot fog okozni, ez pedig jó hatással van agyi működésedre is.

Maradj fitt

A testmozgás nemcsak az érrendszeri megbetegedések kockázatát csökkenti. A felgyorsult szívverésnek köszönhetően, egységnyi időn belül több vér, és ezáltal több oxigén jut az agyunkba. Ez gyorsítja az agysejtek képzősését és minél több új agysejtünk van, annál könnyebben tudnak ezek kommunikálni egymással. Emiatt agyunk hatékonyabb lesz, és ez természetesen hozzájárul kognitív képességeink javulásához is.

Érdekes, hogy nem kell naponta órákat az edzőteremben tölteni. Egyes kutatások azt bizonyítják, hogy már napi húsz perc testmozgás jelentősen javítja a memóriánkat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ne csak a testedet tornáztasd

Mivel az agyunk is egy izom, ezért ha erre az izomcsoportra edzünk, attól fittebb lesz. Ezt ne úgy képzeljük, hogy nyakból súlyokat emelgetünk, hanem próbáljunk meg sokat gondolkodni új dolgokon.

Érdemes nyelveket tanulni, valamilyen hangszeren tanulni zenélni vagy egy novella elolvasása után leírni gondolatainkat, új ötleteinket.

Nem az a lényeg, hogy megvalósítsuk új gondolatainkat, hanem, hogy használjuk az agyunknak azon területeit, vagyis képességeit, melyeket a mindennapok során egyébként hanyagolnánk.

Kisfiam, ülj egyenesen!

Nem viccelünk. Az egyenes ülésközbeni testtartást tudósok már összekötötték a jobb közérzettel, a magasabb energiaszint megélésével és a magabiztosság megerősödésével. A tespedés ennek pont az ellenkezőjét okozza: reménytelenséget szül és előhívja legrosszabb emlékeinket és gondolatainkat.

A legnagyobb veszélynek egyébként akkor vagyunk kitéve, amikor a telefonunkkal babrálunk ülve, az asztalunk alatt. Ebben az esetben szinte természetes, hogy összeesik a testtartásunk. Ezt elkerülendő érdemes

  • óránként tudatosan ellenőrizni, hogy magunkat kihúzva ülünk-e, és
  • kütyüeinket inkább tartsuk közelebb az arcunkhoz, de nyomkodásuk közben is húzzuk ki magunkat.

Aludj a telefonodtól távol

Sok féligazság és mítosz terjed az interneten, vállalati faliújságokon és egyéb, forrásmegjelölést nem tartalmazó helyeken arról, hogy a mobilunk milyen hatással van az agyunkra. Ahhoz, hogy biztosat tudjunk mondani a vezetéknélküli eszközök agyra gyakorolt élettani hatásáról, még sok kutatást kell elvégezni, de ami között létezik bizonyított kapcsolat, az

  • az eszközeinkből áradó, úgynevezett kék fény, és
  • az alvásminőség.

Annak ellenére, hogy alszunk, ömlik az információ a telefonunkra: érkeznek emailek, Facebook üzenetek és alkalmazásaink is figyelmeztetéseket küldenek számunkra. Emiatt telefonunk ki-kivilágosodik éjszaka. Minél több ilyen kék fény jut a szemünkbe elalvás előtt, esetleg alvás közben, annál kevésbé fogunk tudni mélyen aludni, ami végsősoron elbutuláshoz is vezethet.

Tehát akkor összefoglalóként:

  • Már ma este tedd távol a fejedtől a mobilodat alvás előtt!
  • Mozogj legalább húsz percet naponta!
  • Örülj az aprónak tűnő eredményeknek is!
  • Találj ki új dolgokat, tanulj új dolgokat!
Ülj egyenesen már mostantól!

A cikk egy, a Világgazdasági Fórum oldalán megjelent írás alapján készült.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm