2020. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Fellélegezhetnek a hitelkárosultak: jöhet a legújabb mentőcsomag?

  • Magyar Idők
  • 2017. november 7. kedd 10:01

A kilakoltatási moratórium meghosszabbítása a következő fél évben alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog hazai bevezetésére - írja a Magyar Idők.

Ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, a közelmúltban döntés született a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról. Így az új szabályozás szerint november 15-től április végéig tilos lesz a lakások kiürítése.

Összességében több száz kilakoltatást kell elhalasztani az új rendelkezés miatt

- mondta a lapnak Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Aki hozzátette, hogy a változás haladékot az adósoknak, azonban legkésőbb a moratórium után, a szabályosan elárverezett ingatlanokat át kell adni.

Többször előfordult azonban, hogy bár az adós mindent megtett devizahitelének visszafizetésért, mégsem tudta elkerülni a kilakoltatást. Sőt voltak olyanok is, akiknek még azután is milliós tartozásuk maradt, miután minden érdemi vagyonukat a hiteltörlesztésre fordították.

Az ilyen esetekre igazságos megoldást jelenthetne az elsétálási jog hazai bevezetése

- jegyezte meg a végrehajtók vezetője.Ennek a módszernek a lényege, hogy ha az adós minden érdemi vagyontárgyát értékesítik, akkor az érintett - bizonyos feltételekkel - mentesül az esetleg fennmaradó tartozás megfizetése alól. Schadl György szerint a megoldás idehaza azonban csak akkor működhetne, ha szigorú kitételek érvényesülnének.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Így spórolnak a tanévkezdésen 10 ezreket az élelmes szülők: érdemes kivárni?
Soka úgy gondolják, tesicuccot, őszi cipőt venni most felesleges.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.