17 °C Budapest

Felemás hírek érkeztek a koronavírus-járványról: ez most a helyzet

2020. február 18. 10:32

Általánosan lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közölt adatai szerint 1886 új esettel 72 436-ra nőtt a fertőzöttek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig. Ugyaneddig 98 új halálozást jelentettek, a vírus ezzel immár 1868 életet követelt a szárazföldi Kínában.

A napi új fertőzöttek száma országosan 162-vel csökkent az egy nappal korábban közölt adathoz képest, míg a napi halálozások számában szintén enyhülés mutatkozott. A mérséklődés különösen a vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül szembetűnő, Kína többi részén ugyanis már tizennegyedik napja fokozatosan csökken a napi új megbetegedések száma - a február 3-án közölt 890 új esettel szemben kedden 84 újonnan diagnosztizált fertőzöttről számoltak be a több mint három hete lezárt tartományon kívülről.

Hétfő éjfélig a meggyógyultak száma 12 ezer fölé emelkedett Kínában. A helyzet továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legsúlyosabb: a napi új esetek közül 1600-at, míg a halálozások közül 72-t jelentettek a 11 milliós városból.

Kedden a CCTV kínai állami hírcsatorna azt jelentette, hogy belehalt a koronavírus okozta betegségbe az egyik vuhani kórház igazgatója. Liu Cse-ming, a járvány fertőzötteinek kezelésére kijelölt Vucsang Kórház igazgatója a hetedik egészségügyi dolgozó, aki áldozatul esett a járványnak. A kínai egészségügyi hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy több mint 1700 orvos és ápoló fertőződött meg az új koronavírussal a betegek ellátása során Kínában, többségük Hupej tartományban.

Jóllehet a járvány alakulása az elmúlt napokban bizakodást keltőnek látszik, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azonban óvatosságra intett az adatok értelmezését illetően. "Korai lenne kijelenteni, hogy a mérséklődés folytatódik. Egyelőre minden lehetőséggel számolni kell" - mondta hétfőn Genfben, miután a kínai egészségügyi hatóságok közzétettek egy több mint 44 ezer fertőzöttről szóló részletes jelentést.

Az ebben ismertetett adatok alapján a betegek több mint 80 százalékánál csupán enyhébb tünetek jelentkeztek. A vírus az esetek mintegy 14 százalékában okozott súlyos tüneteket - egyebek mellett tüdőgyulladást és légzési nehézségeket -, míg a páciensek 5 százaléka került kritikus állapotba. A betegség az esetek 2 százalékában bizonyult végzetesnek, a halálozás kockázata pedig a páciensek életkorával egyenes arányban nőtt.

A WHO 12 tagú szakértői csoportja a hét végén érkezett Pekingbe, hogy a járványról egyeztessen a kínai szakértőkkel. A WHO csapata a kínai fővároson kívül a délnyugat-kínai Szecsuan, valamint az ország déli részén fekvő Kuangtung tartományban tart helyszíni szemlét. Kuangtung jelentette Hupej után a második legtöbb megbetegedést, a mintegy 113 millió lakosú tartományban hétfő éjfélig összesen 1328 fertőzöttről és 4 halálozásról adtak számot, miközben 535 páciens már gyógyultan távozhatott a kórházból.

Na, de a tőzsdék

A járvány egészségügyi aspektusa ugyanakkor csupán egy a sok közül, friss hírek szerint ugyanis csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, miután az új koronavírus által kialakult járvány továbbra is zavarokat okoz a vállalatok működésében a gazdasági növekedés lassulását előrevetítő várakozások közepette. A kereslet gyengesége miatti aggodalmak lefelé húzzák az olajárakat is.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 45 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 69 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 63 ponttal eshet a nyitásban. Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéin túlnyomórészt veszteséges volt a kereskedés kedden annak nyomán, hogy az Apple arra figyelmeztetett, nem tudja teljesíteni az első negyedévre kitűzött 63-67 milliárd dolláros árbevételi célt, mert a Kínában dúló járvány lassította a termelést és visszavetette a keresletet Kínában. A tőzsdén jegyzett legértékesebb amerikai vállalat figyelmeztetése lehűtötte a befektetők bizakodását, miszerint Kína és más országok gazdaságélénkítő lépései megvédik a világgazdaságot a járvány negatív hatásaitól.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,40 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,16 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 1,48 százalékos mínuszban zárt. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,08 százalékos mínuszban, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index viszont 0,39 százalékos pluszban állt zárás előtt negyedórával. Ugyanekkor Hongkongban 1,42 százalékos mínuszban állt az irányadó index, a Hang Seng.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,03 százalékkal 551,13 pontra süllyedt. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára mérsékelten csökkent az ázsiai kereskedésben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Közép-európai idő szerint kedd reggel háromnegyed nyolckor a legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,02 százalékos mínuszban, 57,08 dolláron, a WTI pedig 0,63 százalékos veszteségben, 51,99 dolláron forgott. A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,13 százalékkal, 1588,45 dollárra nőtt.

Hétfőn alacsony forgalomban mérsékelten emelkedtek a legfőbb európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 mutató 0,33 százalékos, a DAX-30 index 0,29 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,27 százalékos pluszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,34 százalékkal, az FTSE Eurofirst pedig 300 index 0,31 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,32 százalékkal nőtt.

Megbillent az Apple

Az Apple arra figyelmeztetett hétfőn, hogy valószínűleg nem tudja teljesíteni az idei első negyedévre kitűzött 63-67 milliárd dolláros árbevételi célt, mert az új koronavírus által okozott járvány lassította a termelést és visszavetette a keresletet Kínában. A tőzsdén jegyzett legértékesebb amerikai vállalat figyelmeztetése lehűtötte a befektetők bizakodását, miszerint Kína és más országok gazdaságélénkítő lépései megvédik a világgazdaságot a járvány negatív hatásaitól.

A gyorsan terjedő vírus több mint 72 ezer embert betegített meg és majdnem 1900 ember halálát okozta Kínában. Emberek milliói kényszerültek karanténba, zavarok keletkeztek az ellátási láncokban és a meghosszabbított holdújévi ünnepek után későbbre tolták ki a termelés újrafelvételét gyárakban.

A kaliforniai székhelyű Apple termékei túlnyomó részét, így az iPhone-okat is Kínában gyártja. A kínai üzemekben már elkezdték felvenni a munkát, de a termelést a vártnál lassabban tudják felfuttatni, ezért szerte a világban ideiglenesen hiány alakulhat ki az okostelefonokból. Kínában még mindig zárva tart vagy rövidített munkaidőben üzemel az Apple számos kiskereskedelmi üzlete, ami ugyancsak visszaveti a termékek forgalmát.

Az Apple üzleti évének első negyedében, tavaly október-decemberben a Kínából származó bevételek 13,6 milliárd dollárra rúgtak, ami a teljes bevétel 15 százalékát jelentette. Az iPhone az Apple húzóterméke, részaránya a teljes értékesítési bevételben meghaladta a 60 százalékot a tavalyi utolsó negyedévben.

Elemzői becslések szerint Kínában az első negyedévben megfeleződhet a kereslet az okostelefonok iránt a járvány következtében. Január végén közzétett gyorsjelentésében az Apple még azt jósolta, hogy az idei első három hónapban a 63 és 67 milliárd dollár közötti sávba eshet értékesítési árbevétele. A szokatlanul széles sáv megadását már akkor is azzal magyarázta a technológiai mamutcég, hogy a járvány erős bizonytalanságokat idézett elő.

Az Apple hétfőn nem adott meg új árbevételi célt, és nem közölt új profit-előrejelzést sem. Elemzők szerint az 1400 milliárd dollár piaci tőkeértékkel bíró Apple heves piaci reagálásra számíthat kedden, amikor az előző napi szünet után újraindul a kereskedés a New York-i tőzsdén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem