Ezt minden gyógyszerszedőnek tudnia kell: világméretű krízis küszöbén állunk

MTI
2019. november 18. 18:07

Törekedni kell a helyes antibiotikum-használatra az egészségügyi ellátás során, és ebben mind a lakosságnak, mind pedig a szakembereknek nagy szerepük és felelősségük van - mondta az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón.

Horváth Ildikó úgy fogalmazott, hogy elkötelezettnek kell lenni a helyes antibiotikum-használatban, hiszen világméretű probléma az antibiotikumokra már rezisztens baktériumok megjelenése. Széles a skála, hiszen a kézmosástól az állategészségügyben használt antibiotikumokon át számtalan területen közbe lehet avatkozni - tette hozzá.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című kiemelt projektjének sajtótájékoztatóján az államtitkár kiemelte, már a háziorvosi ellátás során igyekeznek műszerfejlesztési forrásokat biztosítani, hogy az orvosok ne csak a jó szakmai tapasztalatukra támaszkodhassanak.

Az antibiotikum rezisztencia nagy kihívást jelent az egészségügyi ellátás során, ezen készítmények túlzott használata betegbiztonsági kockázatot jelent

Az államtitkár jelezte, 2018-ban hoztak rendeletet a kórházon belüli fertőzések minél hatékonyabb megelőzésére, és fontosnak tartotta, hogy erre plusz forrásokat biztosít a kormány. Beszélt arról is, hogy Magyarországon komplex az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések jelentése, ellenőrzése, de fontos ezen ellenőrzése erősítése.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az antibiotikum-nap alkalmából felelevenítette, hogy az 1930-as, 1960-as évek számítottak az antibiotikumok fénykorának, ám 1987 óta új antibiotikum-készítményeket nem fejlesztettek ki. Az ezekre a készítményeknek ellenálló baktériumok kialakulásának oka elsősorban a nem megfelelő antibiotikum-használat, és ez leginkább a kórházi ellátás során okoz problémát.

Az országos tisztifőorvos szerint tudatosítani kell a lakosságban is, hogy antibiotikumot csak orvos utasítására szedjen annyi ideig és dózisban, ahogy azt az orvos rendeli.

A kórházi fertőzések jelentőrendszere jól működik hazánkban, azonban törekedni kell, hogy minden esetben mikrobiológiai vizsgálat előzze meg az antibiotikum használatát, és a széles spektrumú antibiotikum helyett célzott készítményt rendeljen az intézmény. Számos módszertani levelet adtak ki egyrészt a multirezisztens kórokozókkal szembeni védekezéssel és megelőzéssel kapcsolatban, illetve a négy leggyakoribb (érkatéter használat, lélegeztetés, húgyúti fertőzés, sebfertőzés) egészségügyi ellátás során fellépő fertőzések megelőzésére.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Oroszi Beatrix a kiemelt projekt szakmai vezetője arról beszélt: egy 2015-ös adatsor szerint az EU-ban 627 ezer ember megbetegedését okozták rezisztens kórokozók és 33 ezren bele is haltak valamilyen fertőzésbe. Ez a betegségteher nagyságrendileg megegyezik az influenza, a tbc és a HIV/AIDS okozta együttes megbetegedés esetszámaival.

A szakember kiemelte, a szóban forgó projekt alaposan körbejárja a témát, a program során helyzetértékelés készül, országszerte képzéseket indítanak és szakmai anyagokkal segítik az egészségügyi intézményeket a kórházi fertőzések hatékonyabb megelőzésében.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem