2021. január 20. szerda Fábián, Sebestyén

Ezen bukhat el a COVID-vakcina itthon: sok magyar menthetetlen


A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a védőoltással fékezhető meg hosszú távon a koronavírus-járvány, azonban egyre erősödik az oltást elutasítók tábora. Magyarország a fő oltásszkeptikus országok közé tartozik, ez az attitűd viszont rengeteg további halálesethez vezethez. A legtöbben a mellékhatásoktól tartanak, viszont azzal nincsenek tisztában, hogy sokkal súlyosabb gondokat okozhatnak azzal, ha elutasítják a vakcinát.

Egy októberi kutatás szerint a magyar válaszadóknak kétharmada teljesen egyetért az állítással, hogy ha már rendelkezésre áll a COVID-19 vakcina, azt a kormánynak ingyenessé kellene tennie, és további 23 százalék is inkább egyetért, mindössze 4 százalék volt teljesen elutasító. Viszont ahogy az a Pénzcentrum olvasói körében készített felmérésből, és más közvéleménykutatásokból kiderült: rengetegen vannak, akik nem adatnák be maguknak a covid-vakcinát.

Csaknem 45 százalék válaszolta, hogy semmiképp sem adatja be az oltást, és a válaszadók egyharmadának az a kikötése, hogy nyugati fejlesztésű vakcina legyen. Mindössze 20 százalék számára mindegy, honnan származik az oltóanyag, beadatná magának. Más kutatások is azt támasztják alá, hogy nagyjából 40 százalék felett lehet az oltást elutasítók aránya.

Magyarország az Ipsos felmérése szerint az egyik leginkább szkeptikus ország: világszinten 74 százalék volt azok aránya, akik a kutatás szerint beadatnák a covid-vakcinát, itthon ezt mindössze 56 százalék válaszolta. Oroszország ez az arány 54%, Lengyelországban ugyancsak 56%, a franciáknál 59%. A legmagasabb hajlandóságot Kínában (97%), Brazíliában, Ausztráliában (88-88%), és Indiában (87%) mutatták a válaszadók az oltásra. A felmérés kitért arra is, mi az oka a covid-vakcina elutasításának. Kiderült, hogy azok a magyarok, akik az oltás ellen vannak, leginkább a mellékhatásoktól tartanak:

Vagyis 10-ből 6-an az esetleg mellékhatásoktól tartanak, a válaszadók egyharmada kételkedik a hatékonyságban, és 16 százalék úgy általában ellene van a védőoltásoknak. Ez nagyon nagy arány.

Az oltásellenességbe milliók halhatnak bele

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már 2019-ben felvette a világ egészségére nézve legnagyobb fenyegetést jelentő tényezők tízes listájára az oltásellenességet. Olyan globális veszélyt jelentő faktorok mellett, mint az agresszíven terjedő Dengu-láz, a világszinten egyre nagyobb problémát jelentő antibiotikusrezisztencia, a klímaválság, vagy az, hogy a Föld lakosságának 22 százaléka él olyan helyen, ahol az egészségügyi ellátás nem megfelelő, kiemelték az oltásszkepticizmust is.

Mint írják, a világon annyira kezd terjedni az oltások beadatásától való vonakodás, illetve azok elutasítása, hogy a megelőzhető járványok ismételt fellángolását kockáztatja ezzel a világ. Az oltások a WHO szerint jelenleg évente 2-3 millió halálesetet akadályoznak meg globálisan és további 1,5 millió pedig elkerülhető lenne, ha javulna az átoltottsági arány világszinten.

A leggyakrabban említett példa az oltásellenesség hatására, hogy a kanyaró esetében az esetek száma világszerte 30 százalékkal megemelkedett, és olyan országokban jelent meg újra a kór, ahol szinte teljesen sikerült a kötelező oltások által kiirtani (pl. Németországban). Az Egyesült Államokban pedig riasztóan emelkedik a kanyarós esetek száma.

Látható, hogy ahogy 20 évvel ezelőtt, most is Afrika kontinensen okozza a legnagyobb gondokat a kanyarójárvány, viszont az oltások terjedésével ott is sikerült visszább szorítani a fertőzést. Ezzel szemben az amerikai kontinensen a nagyon kevés esetszám 20 év alatt ismét növekedésnek indult, ahogy Európában is emelkedik a fertőzöttségi arány.

Mit mondanak a szakértők és a számok?

Magyarországon kanyaró ellen kötelező a védőoltás, így az egy év alatti gyermekek 99%-a be van oltva a fertőzés ellen, amely az egyik legjobb arány az OECD országok között. Ausztriában például 95 százalékos az arány, az USA-ban 93 százalékos, Franciaországban 90 százalékos volt 2019-ben. Azokat, akik nincsenek beoltva, maximum a nyájimmunitás védheti, vagyis hogy olyanok vannak a környezetében, akik viszont igen.

Már akár 1-2 százalék differencia is sokat számíthat.

A koronavírus-járvány megfékezése szempontjából rengeteget nyomhat a latban, hogy milyen arányú lesz az átoltottság, hiszen tudható, hogy a most engedélyezésre váró vakcinák hatásossága sem 100 százalékos, hanem 90-95 vagy 70 százalék körüli. Tehát ha mindenki megkapja az oltást, még akkor is lehetnek fertőzöttek, akiknél az nem hatott. Minél többen vannak beoltva, annál kisebb viszont az esélye, hogy járvány, járványgóc alakul ki.

Falus Ferenc a volt tisztifőorvos nemrég úgy nyilatkozott: már annak is örülne, hogy ha olyan vakcina lenne, ami 40 százalékos védettséget ad, de azt biztosan. Hozzátette, óvatosan kell várni, hogy az oltóanyag, mint csodaszer megoldja a járványt, hosszasan kell készülni, hogy a vírus még velünk lesz. Arról a 10 oltóanyagról, amelyik a harmadik tesztelési fázisban van, feltételezhető, hogy a tűszúráson, és enyhébb mellékhatásokon kívül nem lesz semmi baja, ha beadják valakinek.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked