6 °C Budapest

Ezekből megyékből hiányzik a legtöbb háziorvos

2017. május 29. 08:33

A háziorvosi praxisok közül 352, a fogorvosiak közül 284 tartósan betöltetlen Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint - írta hétfői lapszámában a Világgazdaság.

A legtöbb háziorvos Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Somogy és Tolna megyéből hiányzik, ezekben a megyékben 10 százalék felett van a betöltetlen praxisok száma.

Magyarországon 2015-ben 4817 háziorvos dolgozott, míg az ezredfordulón még 5159 működő praxis volt, vagyis tizenöt év alatt 6,6 százalékos volt a csökkenés. Csak a városokban dolgozó háziorvosok száma nőtt 2000 óta, átlagosan 9,6 százalékkal, Budapesten 5,8 százalékkal. A kisebb településeken dolgozó orvosok száma ugyanakkor negyedével kevesebb lett. A praktizáló orvosok 44 százaléka elmúlt 60 éves, 11 százalékuk pedig már 70 felett jár - olvasható a Világgazdaságban.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem