16 °C Budapest

Ezek a leggyakoribb balesetek Magyarországon: itt a hivatalos lista

2014. október 29. 06:01

Tízezrek sérülnek meg évente nemcsak a magyar utakon, de a munkahelyeken és otthon is. Így hazánk nemcsak a daganatos betegségekben listavezető, hanem az elszenvedett balesetek számát tekintve is. Legnagyobb veszélyben a legfiatalabbak és az idősek vannak otthon, az utakon pedig egyre több a kerékpárosok által okozott baleset.

Talán sokan nem is gondolnák, hogy mennyi baleset történik Magyarországon évente. És nemcsak az utakon, de a munkahelyeken és az otthonainkban is számos tragédia történik: hetente átlagosan három munkahelyi baleset történik, melyből egy végződik halállal. Ráadásul hazánk a halálos balesetek számát tekintve hazánk ugyanúgy az elsők között áll az uniós országok között, mint a rosszindulatú daganatos megbetegedésekben, valamint a szívbetegségekben.

Egyre több a bringások által okozott baleset

Habár Magyarországon az elmúlt években folyamatosan csökkent a személysérüléssel járó közúti balesetek száma, tavaly így is több mint közel 16 ezer szerencsétlenség történt. A balesetek során mintegy hatszázan veszítették életüket, és több mint 20 ezren sérültek meg (amelyből 5 ezernél is több volt a súlyos sérülés).

A magyar utakon bekövetkező közúti balesetek túlnyomó többsége a járművezetők hibájából történnek (91%). A gyalogosok az esetek 6 százalékában okolhatóak a balesetekért, míg az utasok és a járművek műszaki hibájából eredő ütközések száma elenyésző volt (63 és 81 eset a közel 16 ezerből).

Az okozókat tekintve a fenti ábrából is azt láthatjuk, hogy legtöbbször a személygépkocsik tehetők felelősség a balesetekért. Viszont talán meglepő lehet, hogy második helyen a kerékpárosok állnak (12%), ők háromszor annyi szerencsétlenséget okoznak, mint a motorosok (4%) és több mint kétszer annyit, mint a gyalogosok (6%).

Sőt, az elmúlt években folyamatosan emelkedett a biciklisek által okozott balesetek száma, miközben a gyalogosok és a személygépkocsik által okozottaké csökkent.

Különösen szomorú, hogy az 1-14 éves gyermekek körében a közúti baleseteken elszenvedett sérülések a vezető halálok (32%), több mint kétszer annyi, mint a második helyen álló fulladás (14%).

Veszélyes és stresszes munkahelyek

A munkavédelmi felügyelőségek 17 222 munkabalesetet regisztráltak országszerte a tavalyi évben, ami kismértékű növekedést jelent a 2012. évi adatokhoz képest. Összesen pedig 53 végzetes kimenetelű, 2013-ban bekövetkezett munkabaleset kivizsgálása zárult le még ugyanebben az évben, a megelőző időszakokból átnyúló ügyekkel együtt

75 halálos munkabaleset került feldolgozásra tavaly

- derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal adataiból.

A legtöbb munkabalesetet a Fővárosban, Pest megyében és Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták a felügyelőségek, míg halálos munkabaleset miatt Pest megyében kellett legtöbbször eljárnia a hatóságnak a tavalyi évben. A legnagyobb számú munkabalesetről tavaly a gépipar és a feldolgozóipar munkáltatóitól érkezett jelentés, míg a legtöbb halálos munkabalesetről az építőipari és mezőgazdasági szektorból értesült a munkavédelmi hatóság.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Rosszindulatú daganatok és szívbetegségek: Magyarország továbbra is az élen

Magyarországon továbbra is a szív-és érrendszeri betegségek vezetik a leggyakoribb halálokok listáját. Heveny szívizom-elhalásban több mint 6,5 ezren hunytak el tavaly, egyéb ischaemiás szívbetegség pedig 25,5 ezer ember életét követelte.

Ezt a csoportot a daganatos megbetegedések követik: csak rosszindulatú daganatban tavaly közel 33 ezren hunytak el, amely az összes halálozás több mint negyedét teszi ki.

A rosszindulatú daganatok előfordulása szintén Magyarországon az egyik leggyakoribb az Unióban. Sőt, tüdőrák tekintetében a tagállamok közül Magyarországon volt a legmagasabb a halálozási arány 2010-ben.

Otthon veszélyben a gyerekek és az idősek

De nem csak az utakon és a munkahelyünkön vagyunk kitéve veszélynek. Habár évről-évre csökken ugyan a halálos otthoni balesetek száma, de még így is

1,7 ezren vesztették életüket tavaly a saját otthonukban.

Ráadásul az öt évesnél fiatalabb gyermekek által szerzett sérüléseket az esetek több mint 60 százalékában az otthonukban szenvedik el az EU-ban: a legtöbben (58%) esés következtében sérülnek meg, 6-6% pedig éles/szúró tárgytól sebesül meg vagy égési sérülést szerez. A legkisebben kívül az idősebbek vannak otthonaikban a legnagyobb veszélynek kitéve: az uniós statisztikák szerint a halálos balesetek legfőbb oka a 60 évesek idősek körében az elesés (28%), és az eseteknek közel a fele az otthonaikban történik.

Érdemes előre gondolkodni

Láthatjuk tehát, hogy nemcsak súlyos betegségek tekintetében áll az első helyeken Magyarország, de otthon, a munkahelyünkön és az utakon is számtalan szerencsétlenség történik éves szinten. Érdemes lehet tehát felkészülni a váratlan eseményekre, legyen szó balesetről vagy előre nem látható tragédiáról, amelyek bekövetkezése esetén a családtagjaink anyagi támogatásban részesülhetnek.

Sőt, ma már olyan biztosítási konstrukciókat is találhatunk, amelyeknél eldönthetjük, hogy melyek azok az események (például baleseti halál, rokkantság, kritikus betegségek, műtéti térítés), amelyek bekövetkezése esetén szeretnénk biztonságban tudni a családunkat.

Nem mellékes, hogy egy befektetési alapú életbiztosítás rugalmasan alakítható, és bármely élethelyzetben és anyagi helyzetben megoldást jelenthet. Növekvő népszerűségük annak is köszönhető, hogy a megtakarítás mellett biztosítási védelmet is nyújtanak, ami szintén fontos a nem várt eseményekre való felkészülés miatt. Ha minden jól megy, akkor megtakarítási konstrukcióként működnek, és kamattal növelve kapjuk meg a pénzt. Ugyanakkor, ha például a gyermekeink számára takarékoskodunk, megnyugtató lehet az a tudat, hogy ha velünk véletlenül történik valami, az addigi megtakarításainkon felül az életbiztosítási fedezet alapján is fizet szeretteinknek a biztosító.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm