6 °C Budapest

Ezek az ország legszerencsétlenebb vidékei: sokmilliárdos károkat szenvedtek idén

2019. szeptember 11. 20:02

Az idei viharszezon biztosítási szempontból belesimul az elmúlt évek átlagába, nem számít kiemelkedőnek. Ugyanakkor a villámcsapások másodlagos hatásai nyomán okozott károkra egyre többet fizetnek ki a biztosítók, állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

Az idei nyári viharmérleg első összesítése szerint több mint 4,1 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók a május elseje és augusztus 31 közötti időszakban. A társaságokhoz ebben a periódusban közel százezer bejelentés érkezett egyéni és társasházak részéről vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén, a harmadával több, mint tavaly, az azt megelőző évekéhez hasonló nagyságrendű. (Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások.)

Az adatok alapján ebben az évtizedben továbbra is a 2010-es nyári időszak volt a leginkább katasztrófa-sújtott, amikor május-augusztus között 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók. Igaz, akkor nagyobb árvizek is voltak az országban. Az elmúlt tíz évben összesen egy és negyedmillió kárt regisztráltak a társaságok, több mint 86 milliárd forint értékben.

Idén a legtöbb bejelentés június elején és végén, valamint a július végi viharokat követően futott be, 

elsősorban Budapestről, valamint Baranya, Borsod és Szabolcs megyékből. Az okok között az átlagosnál többször szerepelt a felhőszakadás, amely például Fejér megyében milliós nagyságrendű egyedi kárt is okozott.

Egyre több gondot jelentenek a villámcsapások, amelyek külön tételt képeznek és 2010 óta több mint harmadannyival terhelték meg a társaságok kárráfordítási összegeit, mint a viharok. Igaz, ezeket a károkat a MABISZ nem szezonális jelleggel, hanem éves szinten összesíti. Tavaly egész évben közel két és félezer elsődleges és majdnem 35 ezer másodlagos hatás nyomán 3,3 milliárd forintot térítettek meg ügyfeleiknek a társaságok, idén az első nyolc hónap után közel kétmilliárdnál tartanak. Baranya megyében például egy nagyösszegű villámcsapáskár utáni kifizetés megközelítette a 2,4 millió forintot. 

Mint az adatokból is kitűnik, egyre több a villámcsapások másodlagos, indukciós hatása miatt bekövetkezett káresemény, amikor a közelben lesújtó mennykő számítástechnikai és szórakoztató elektronikus eszközöket vagy háztartási készülékeket tesz tönkre. Ennek oka az is, hogy a korszerű, integrált áramköröket tartalmazó műszaki berendezések jobban ki vannak téve a villámok hatásának, így a hálózatokon keresztül beérkező túlfeszültség gyakrabban okozza a meghibásodásukat, mint a korábban használt, hasonló berendezések esetében. 

Ezzel kapcsolatban a biztosítói szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a villámcsapás okozta károk mérséklésére a megelőző villámvédelmi intézkedéseket (villámvédelmi és/vagy túlfeszültség-védelmi rendszer) és a biztosítást egymással kombinálva célszerű alkalmazni. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Magyar Biztosítók Szövetsége konkrét ajánlásokat is kidolgozott a villám- és túlfeszültség okozta károk megelőzésére és csökkentésére. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az éves adatok kapcsán még pár dolgot mindenképpen érdemes megemlíteni: így például azt, hogy 

minden nagyobb lakáskorszerűsítés után érdemes felülvizsgálni a biztosításunkat, nem lettünk-e alulbiztosítottak.

Azaz a szerződéses összegünk elegendő lehet-e a helyreállításra avagy ingóságaink pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy valóban kiterjed-e minden vagyontárgyunkra a biztosítás, esetleg újabb fedezettel/fedezetekkel kell-e bővíteni a szerződésünket a megváltozott kockázati igény miatt.

A biztosítói adatokhoz hozzátartozik az is, hogy ezen összegeknél is jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak, hiszen nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással. Holott az erős piaci versenynek köszönhetően tizenhárom társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem