11 °C Budapest

Ez a gyógyszer hatékonyan csökkentheti a koronavírus okozta betegség tüneteit

MTI
2020. március 27. 13:32

A kezdeti eredmények szerint a hidroxi-klorokin-szulfát más gyógyszerekkel együtt alkalmazva hatékonynak mutatkozik a koronavírusos betegek kezelésében. Erről Pallos László, az Alkaloida Zrt. beszerzési és logisztikai igazgatója és Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója beszélt.

Pallos László a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: az Alkaloidának birtokában van az alapanyag, amelyet az amerikai hatóság alkalmasnak nyilvánított a koronavírus kiegészítő kezelésére. Az ebből gyártott 200 milligrammos tablettákat eddig Amerikába szállították - tette hozzá. Kiemelte, hogy

a gyógyszer önmagában nem gyógyítja a koronavírust, de más gyógyszerekkel együtt alkalmazva a betegség gyorsabb lefolyását eredményezi.

A Magyarországon rendelkezésre álló alapanyagból több mint kétmillió koronavírusos beteg kezeléséhez szükséges gyógyszert lehet előállítani. Naponta körülbelül 900 ezer tablettát tudnak gyártani, az eddig adatok szerint egy ember kiegészítő kezeléséhez 50 tablettára van szükség - tudatta. Az igazgató bízik benne, hogy a náluk lévő mennyiség és az alapanyag, amit le tudnak gyártani, bőven elegendő a magyarországi ellátáshoz.

Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója ismertette, hogy az alapanyagot a malária kezelésére, autoimmun kórképek esetén használják. Bár koronavírus-fertőzés esetében klinikai vizsgálatok még nincsenek, a kezdeti eredmények szerint antibiotikummal együtt alkalmazva hatékony, pár nap alatt érezhető, víruscsökkentő hatása van, és a tüneteket is enyhíti. A gyógyszer magára a vírusra hat, viszont jelenleg ez még nem valódi ellenszer - emelte ki.

Mint mondta: a gyógyszer Magyarországon még nem engedélyezett, ezért a gyártó elindítja a magyarországi engedélyezését, a hatóság pedig mindent megtesz, hogy ez minél hamarabb megvalósulhasson. Pallos László és Szentiványi Mátyás beszélt arról is, hogy a kormány megtiltotta az alapanyag exportját, mert elsődlegesen a magyarországi igényeket kell kielégíteni, de miután ezt sikerül teljesíteni, külföldön is lehet majd értékesíteni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm