10 °C Budapest

Erre mindenképp írasd be a gyereket nyáron: hét ok, amiért neki is jobb lesz

2019. július 14. 09:01

A nyár nem csak a pihenés időszaka a fiatalok számára, hanem tökéletesen alkalmas arra is, hogy új ismereteket sajátítsanak el. Vannak, akik ilyenkor nyelviskolába járnak, mások pedig olyan sportágakkal ismerkednek meg, amelyeket aztán szeptembertől az iskolai rutinba is beépíthetnek.

Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint az önvédelmi oktatáson való részvétel rendkívül hasznos sport, hiszen azon túl, hogy a fizikai kondíciót és állóképességet javítja, a bármikor felmerülő krízishelyzetekben is segítséget nyújt. A szakember most összegyűjtött 7 okot arra, miért éri meg önvédelmi edzésen való részvételre biztatni kamasz gyerekeinket.

Az önvédelmi oktatáson nem csak gyakorlati, hanem elméleti tudást is kapnak a kamaszok, így szóbeli és fizikai atrocitás esetén is eredményesen meg tudják magukat védeni. Azok számára, akik szeptembertől egyedül közlekednek majd az otthonuk és az iskola között, ez különösen hasznos lehet.

A fiatalok elsajátítják azt is, miként kell a leghatékonyabban segítséget kérni, vagy hogyan tudnak egyszerűen, de eredményesen beavatkozni akkor, ha a környezetükben bántalmaznak valakit - legyen szó iskolai erőszakról, vagy az utcán látott támadásról.

Az önvédelmi oktatások során igazoltan javul a fiatalok a döntéshozatali képessége, gyorsabban, határozottabban fognak cselekedni, ez pedig az életük más területein, így iskolai teljesítményükben is pozitív változást eredményez majd.

Tekintettel arra, hogy az edzések során a támadási szituációkat és azok elhárítását jobb és bal oldalra egyaránt gyakorolják a kamaszok, jelentős mértékben javul az egyensúlyérzékük. Ráadásul a technikák gyakorlása közben mindkét agyféltekéjüket dolgoztatják, amely hosszú távon szintén az iskolai teljesítmény növekedést eredményezheti.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az önvédelmi oktatás elméleti és gyakorlati tudása révén a fiúknál már néhány hónap alatt kialakul egy magabiztos, oltalmazó, védő, segítő magatartás, melyet felnőttként is saját magukénak tartanak majd.

A lányoknál a támadási helyzetek gyakorlásával nem csak egy határozott, tudatos fellépés alakul ki, hanem egy olyan megelőző látásmód is, amely megakadályozza például azt, hogy később bántalmazó párkapcsolatba kerüljenek.

A fiatalok pontosan tudni fogják, hogy mire képes a testük, miben ügyesek, melyek azok a technikák, amelyekkel hatékonyan meg tudják védeni magukat támadási helyzetben. Ha az önvédelmi edzéseket már nyáron elkezdik, könnyebben tudják majd folytatni rendszeres mozgásként iskolai időben is. Ez a tudás pedig akár életeket is menthet.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 16:46
Rovó Attila, a hvg.hu belpolitika rovatának távozó vezetője nyilatkozott portálunknak azzal kapcsola...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem