6 °C Budapest

Ennyivel szúrta ki Rékasi Károly szemét a biztosító: pedig még mindig fájdalmakkal él

2019. július 5. 13:30

A neki járó összeg töredékét utalta a biztosító Rékasi Károlynak. A színész motorbalesetének ügyében még mindig nincs jogerős döntés, ezért nem kapta meg a pénzét. A színész évekig nem tudott dolgozni, még mindig fájdalmai vannak és anyagilag is megviselte a családot ez az időszak.

Rékasi Károly motorbalesete után sokáig nem tudott dolgozni, sérülései miatt pedig maradandó károsodást szenvedett. Az elsőfokú ítélet szerint az autós volt a hibás, de a sofőr fellebbezett, így Rékasi még nem kaphatja meg a neki kijáró kártérítést. A biztosító csak előleget utalt, valamint tett egy ajánlatot a végösszegre, melyet a színész nem fogadott el.

Négy év után valóban megkaptam a kért kártérítési összeg egy töredékét előlegként. Én nem értek ezekhez a dolgokhoz, csak józan paraszti ésszel gondolkodom és bevallom, nem igazán érzem, hogy örülnöm kellene ennek

- mondta a Ripostnak Rékasi. A színész úgy érzi, az ajánlott összeg nem áll közel az általa számlákkal igazolható kárához.


A sérült lábam 4 centivel lett rövidebb. Egy hosszabb séta fájdalommal jár és nem tudom úgy élni sem a privát, sem pedig a szakmai életemet, ahogyan azt elterveztem vagy szeretném. Nem hiszem, hogy ez az állapot forintra váltható. A pénz nem oldja föl, hogy korlátozva élem a mindennapjaimat, és nem varázsolja széppé azt a tényt, hogy sarokemelőt kell viselnem, ha színpadra lépek

- mondta Rékasi, akinek megvan a véleménye a balesetet okozó sofőrről is. "Számomra az az ember egyszerűen nem létezik" - szögezte le.

Évekig nem tudott dolgozni

Mondani sem kell, mekkora érvágás volt a családnak, hogy Rékasi évekig kiesett a munkából. Korábbi lapértesülések jó ideig csak a 43 ezer forintos táppénz voltaz egyetlen bevétele Rékasinak. Ha ez az összeg huszada volt csak az egy évvel korábbi bevételeinek, akkor

nagyjából 860 ezer forintot vitt haza a színész, amikor munkaképes volt.

Persze ez csak egy saccolt összeg, arról is cikkeztek korábban bulvárlapok, hogy milliós fizetéseket kap a színész. A csúcsfizetés a hazai színházakban havi 500-600 ezer forint, az átlagkereset 300 ezer lehet, de sokan 180-200 ezer körüli fizetést visznek haza. Mivel Rékasi a felkapott hazai színészekhez tartozik, és valószínű, hogy ő nem 180 ezer forintért játszik a színházban, hanem megkapja az említett csúcsgázsit.

A színházakban megkereshető átlag fizetés szinte teljesen megegyezik a hazai bruttó átlagkeresettel. Idén júniusban ugyanis ez az összeg 297 300 forint volt, ami egy év alatt 14,4 százalékos növekedést jelent. Ez a közel 300 ezres kereset viszont a bruttó, valójában 197 700 forintot kapott kézhez az, aki az átlagot keresi.

A színész azóta visszatért a színházba és a tévébe is, így vélhetően enyhültek a nehézségek.

Melyik biztosító fizet és mit?

Ha jogerősen kimondják, hogy valóban Rékasi volt a balesetben a vétlen fél, akkor a vétkes autós kötelező gépjármű felelősség biztosítása (kgfb) térítheti a biztosítási összeget és fizetheti az életjáradékot a színésznek, amely a kieső jövedelmét pótolja (részben). Ez viszont, ahogy a fenti példa is mutatja, igen hosszú, elhúzódó procedúra után lehetséges, pedig lehetőség van arra, hogy a balesetek, betegségek esetén hamar pénzhez jussunk.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ehhez kockázati életbiztosításhoz köthető kiegészítő biztosításokat érdemes kötni, amelyek a kórházi kezelés, balesetek, sőt rokkantság esetén is fizethetnek. Ezek jellemzően már a kórházi zárójelentés után fizetnek, így nem kell megvárni például a rendőrségi procedúrát sem, mint Rékasi esetében.

Milyen kiegészítő biztosításokat köthetünk?

A kiegészítő biztosításokat három nagy csoportba sorolhatjuk:

  • a betegségbiztosítások,
  • a balesetbiztosítások és
  • a személybiztosítások közé.

A betegségbiztosítások nevükkel ellentétben sokszor a balesetek esetén is nyújtanak fedezetet, így ha van kórházi napi díj térítésünk, akkor a baleset esetén is fizet. Ezek a tipikus betegségbiztosítások:

  • Kórházi napi térítés (balesetkor is fizet)
  • Műtéti térítés (balesetkor is fizet)
  • Rokkantsági biztosítás
  • Kritikus betegségek biztosítása
  • Betegség assistance szolgáltatás

A balesetbiztosítások jellemzően a balesetek esetén térítenek, és ezen belül választhatunk kifejezetten közlekedési balesetkor térítő biztosításokat is:

  • Baleseti halál
  • Baleseti rokkantság
  • Baleseti műtéti térítés
  • Baleseti eredetű kórházi napi térítés
  • Közlekedési baleseti halál
  • Közlekedési baleseti rokkantság
  • Közlekedési baleseti műtéti térítés
  • Közlekedési baleseti eredetű kórházi napi térítés
  • Csonttörés

A személybiztosítások közé azok a kiegészítő védelmek tartoznak, amelyek nem feltétlenül a fő biztosított védelmét szolgálják, mint például a kiegészítő életbiztosítás vagy a gyerekekre szóló kiegészítő biztosítás.

Címlapkép: MTI / Szigetváry Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem