12 °C Budapest

Emmi: 13 óvodában és egy iskolában van szünet a járvány miatt

2020. szeptember 18. 10:03

Három héttel a tanévkezdés után még nem robbant be a koronavírus-járvány az oktatási intézményekbe. A Magyar Nemzet kérdésére a szakminisztérium közölte: több mint 13 ezer telephely közül csak 14 helyen - 13 óvodában és egy iskolában - van rendkívüli szünet, digitális munkarendre pedig mintegy 150 intézmény állt át, de zömében csak egy-egy osztály, nem az egész iskola.

A lap pénteki számában az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás szerint a rendelkezések ideiglenesek, mint kiderült, egyre több intézményben már vissza is térhetnek a tanulók a hagyományos munkarendbe, kedden például több mint egy tucat ilyen döntés született.

A kormány az elmúlt napokban többször is egyértelművé tette: a márciusihoz hasonló országos iskolabezárás, illetve digitális átállás az ősz folyamán biztosan nem lesz, mivel az ország nem állhat le másodszor is. Azt tervezik, hogy ha fel is üti a fejét a koronavírus, csak az érintett osztályt, csoportot vagy intézményt izolálják, miközben máshol megmarad a tanítás. Ez a módszer úgy tűnik, beválik, a fertőzés egyelőre nem terjedt futótűzként az oktatási intézményekben.

Rendkívüli szünetet az Oktatási Hivatal (OH), digitális munkarendet pedig az operatív törzs rendelhet el.

A diákok biztonságát számos óvintézkedés szavatolja, amelyet egy hetvenpontos - az OH honlapján is elérhető - járványügyi intézkedési terv foglal össze. A központi ajánlás alapján minden iskola és óvoda saját helyi protokollt alakított ki, amelynek fontos része, hogy szülők és külsős személyek nem léphetnek az intézmények területére, csak külön engedéllyel, a takarítószemélyzet éjjel-nappal fertőtlenít, a közösségi terekben mindenki maszkot visel, figyelnek a távolságtartásra és próbálják elkerülni az osztályok, tanulócsoportok egymással való keveredését. Jó idő esetén a tanórákat az udvaron is megtarthatják, viszont fel kell függeszteni az úszásoktatást, a délutáni sportköröket, az énekkari és egyéb szabadidős foglalkozásokat, illetve el kell halasztani az ünnepségeket, rendezvényeket, külföldi kirándulásokat.

A szakképzésben, az igazgatók beszámolói alapján, jól működik a tantermi és otthoni tanulást ötvöző hibridoktatási módszer is. Ilyenkor a csoportokat megosztják, a diákok sok otthon végezhető projektfeladatot kapnak és heti váltásban járnak be, hogy minél kevesebben legyenek jelen egyszerre az iskolában.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Október elsejétől minden oktatási intézményben kötelező lesz a lázmérés is az épületekbe való belépéskor a pedagógusoknak és a diákoknak. Tanévkezdéskor a kormány biztosította a szükséges mennyiségű fertőtlenítőszert, Müller Cecília országos tiszti főorvos kérésére pedig a járási és kerületi hivatalok szúrópróba-szerűen ellenőrzik a takarítást, illetve a tisztító- és fertőtlenítőszerek, papírtörlők meglétét - közölte a lap.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem