4 °C Budapest

Elkapta a koronavírust Erdei Zsolt, a gyerekeit sem láthatta hetekig

2020. november 13. 12:00

Egyedül a legnagyobb fiával tudott személyesen együtt lenni Erdei Zsolt az alatt a két hét alatt, amíg otthon karanténban volt, miután elkapta a koronavírust. 

Két hétig nem láthatta kisgyermekeit és feleségét Erdei Zsolt, aki koronavírusos volt, és úgy döntöttek, a különválás a legbiztonságosabb megoldás - írja a Blikk

"Két hete szinte a semmiből jelentkeztek a tünetek. Fájt a fejem, hidegrázásom volt, és mivel akkor volt a bajnokság, ezért úgy döntöttem, teszteltetem magam. Akkor derült ki, hogy megfertőződtem"

- idézte fel a lapnak a bokszlegenda. Felidézte, hogy párja a gyerekekkel az édesanyjához ment el éppen előtte és úgy döntöttek: ott is marad, amíg Erdei nem lesz jobban. Addig a sokak által csak Madárként emlegetett sportoló két hetet bezárva töltött, csak a kertjébe ment ki. Mivel a szervezete erős, a tünetei viszont gyengék voltak, elsősorban amiatt aggódott ugyanis, hogy a családja elkapta. 

Nekik azonban, mint végül kiderült, semmi bajuk nem lett, bár a kéthetes karantént ők is kitöltötték. Legnagyobb fia, Viktor ebben az időszakban is vele volt, bár a lapnak arról beszélt: így sem volt könnyű megélni ezt az időszakot, ugyanis nagyon hiányzott neki a családja többi része, akikkel ez alatt az idő alatt csak virtuálisan tudta tartani a kapcsolatot. Azóta jobban van, vissza is költöztek, bár mint mondta: még mindig nem nyerte vissza a régi formáját.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem