7 °C Budapest

Éjjellátó helikopterek érkeztek hazánkba: erre használják majd a gépeket

MTI
2019. március 24. 12:01

Fejlődik a magyar légimentés, ennek részeként a következő hetekben szolgálatba állnak az első gépek abból a mentőhelikopter flottából, amelyek beszerzéséről a kormány tavaly határozott - közölte a Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

A közlemény szerint kilenc - kormányzati forrásból beszerzett - EC135P2+ típusú gép váltja az eddig bérelt osztrák tulajdonú helikoptereket. Kiemelték: az új gépek felszereltsége felülmúlja a korábbiakét.

A tájékoztatás szerint az új helikopterek a legmodernebb mentéstechnikai eszközöket, lélegeztető- és újraélesztő berendezéseket, illetve ultrahangot tartalmaznak.

A bérelt gépeknél fejlettebb radar- és navigációs berendezésekkel, robotpilótával, valamint éjjellátó képességgel is rendelkeznek, ezek által a közeljövőben az éjszakai légimentés is megvalósulhat. A gépek alkalmasak lesznek kötéltechnikai mentésre is, így új képességekkel gyarapítják a magyarországi légimentést.

Mint írták, Magyarország korábban nem rendelkezett tartalék helikopterrel, szükség esetén azt is az osztrák bérbeadónak kellett biztosítania, ezzel szemben a kilenc új gép révén, esetleges műszaki hiba sem okoz átmeneti leállást a mentésben, vagyis fejlődhet a légimentés rendelkezésre állása és területi lefedettsége is.

NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem