17 °C Budapest

Egyre több magyar gyógyul luxuskörülmények között: így csinálják

Pénzcentrum
2016. február 20. 07:00

Az utóbbi időben attól volt hangos a média, hogy bizonyos kórházakban kifejezetten rossz körülmények között kénytelenek gyógyulni a betegek. Az épületek lelakottak, a felszerelés elavult, a helyiségek piszkosak, és van, ahol beáznak a falak. A Pénzcentrum megnézte, mennyibe kerül, ha valaki az állami intézmények helyett inkább magánkórházakban gyógyulna.

Az utóbbi időben sokat lehetett olvasni róla, hogy bizonyos kórházakban kifejezetten rossz körülmények között kénytelenek gyógyulni a betegek. Amellett, hogy általános munkaerőhiány van az egészségügyben, és elavultak a felszerelések, sok kórházi épület súlyosan lelakott. A helyiségek piszkosak, a falak penészesek, néhol omladoznak is, és van, ahol még a fűtés sem működik rendesen. A támával kapcsolatban a fővárosi János Kórházat is megkerestük, ők azonban nem kívántak nyilatkozni.

A kórházi épületek rossz körülményeivel kapcsolatban az ÁNTSZ-t is felkerestük, akik válaszukban közölték, hogy nem állapítottak meg a fekvőbeteg-ellátó osztályokkal kapcsolatban a sajtóhírekben is szereplő adatokat. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal valóban végzett egy felmérést, az eredmények elemzése, értékelése azonban még folyamatban van.

Azért nem mindenhol ennyire súlyos a helyzet

Fontos megjegyezni, hogy bár vannak kórházak, ahol a fent említett lesújtó körülmények mindennapos problémákat okoznak, nem minden állami kórházban ennyire súlyos a helyzet. Emellett nem is muszáj feltétlenül állami kórházba mennünk, hiszen akár magánkórházakban is gyógyulhatunk. A prémium környezetért, az a la carte menüválasztékért, és a korlátlan látogatási időért azonban komoly pénzeket kell fizetni.

Mennyi az annyi?

Fontos leszögezni, hogy nagyon nagy különbségek lehetnek az egyes magánklinikák árai között. A legtöbb beavatkozás több százezer forintba kerül, az alábbi műtétekért/kezelésekért például megközelítőleg ennyit kell fizetni:

  • Mandulaműtét: 200 - 400 ezer Ft
  • Orrsövényműtét: 240 - 410 ezer Ft
  • Szülés: 315 - 690 ezer Ft
  • Köldöksérv: 220 - 490 ezer Ft
  • Bütyök műtét: 240 - 450 ezer Ft
  • Cement nélküli csípőprotézis-beültetés: 1,5 millió Ft
  • Tenisz/golfkönyök műtéti ellátása: 175 - 350 ezer Ft
  • Vesekő zúzás: 350 - 380 ezer Ft
  • Pajzsmirigy műtét: 330 - 650 ezer Ft

Kik engedhetik ezt meg maguknak?

A megkérdezett kórházak szerint bár vannak külföldi betegek is, főképp magyarok veszik igénybe a szolgáltatásokat. A költségeket pedig teljes egészében a betegek állják.

Bár a betegek rendelkeznek TAJ-kártyával, mégis saját maguk állják a kezelések költségeit. A betegek 20 százaléka fizet egészségpénztáron keresztül, a biztosítók a forgalom 2 százalékát adják. Részletfizetésre terhescsomag vásárlása esetén van mód, a többi beavatkozást a kórházból távozáskor kell kifizetni

- közölte a Pénzcentrummal a Róbert Károly Magánkórház.

Egészségpénztáron keresztül olcsóbban kijöhetünk

Magyarországon egyre többen csatlakoznak valamelyik önkéntes egészségpénztárhoz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy havonta befizetünk 1-2 ezer forint tagdíjat, ami egy egyéni számlán tárolódik számunkra. A befizetett összeg az egészség megőrzését szolgáló termékekre és szolgáltatásokra költhető el. A termékek és szolgáltatások árait figyelembe véve elmondható, hogy a magasabb összegű (legalább 10 ezer forintos) havi befizetésekkel tudjuk igazán kihasználni az egészségpénztár előnyeit.

A pénztárak szerződést kötnek különböző szolgáltatókkal - magánrendelőkkel, egészségközpontokkal, sportboltokkal, vagy patikákkal, stb. -, és mi legtöbb esetben itt költhetjük el a megtakarításunkat. Egyes egészségpénztárak külön pénztári kártyát bocsátanak ki, ez hasonlóan működik egy bankkártyához, könnyebb vele fizetni - tájékoztat a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az egyéni befizetések alapján a jogszabályban meghatározott módon számított összeget visszaigényelhetjük a személyi jövedelemadónkból, melyet egyéni számlánkon írnak jóvá. Így a megtakarításunkat állami támogatás egészíti ki: a pénztári befizetések után 20 százalékos adójóváírást (de évente maximum 150 ezer forintot) kapunk. A munkáltatók is fizethetik számlánkra ezt az összeget, és további hozzájárulásokat is tehetnek.

Tehát akár béren kívüli juttatásként is igényelhetjük munkaadónknál.

Ráadásul az el nem költött befizetéseket a pénztár biztonságos eszközökbe fekteti, ami jó esetben hozamot eredményez. Fontos tudni, hogy a kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatások igénybe vétele adómentes, ugyanakkor az életmódjavító egészségpénztári szolgáltatások adókötelesek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mire költünk a leggyakrabban?

Miután górcső alá vettük, hogyan is működik az egészségpénztár, nézzük, mire költenek a legtöbbet a pénztártagok.

A költések százalékos arányát tekintve a legtöbb egészségpénztári tag gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre költött, de jelentős azok száma is, akik az orvosi ellátást, vagy különféle sporteszközöket finanszíroztak az összegből.

Az egészségpénztári költések mennyiségét nézve a legtöbb pénz gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre ment el. Szintén sokan költöttek egészségügyi szolgáltatásokra, és magánorvosra, ezen felül megemlíthető a táppénz-szolgáltatásra fordított költések száma is.

Kedvezményekkel még lejjebb faraghatjuk az árakat

Mivel a különféle kedvezményekkel nagyon sokat spórolhatnak a pénztártagok, megkérdeztük az egészségpénztárakat, hogy kínálnak-e valamilyen egyedi kedvezményt.

A több ezer szolgáltató partner közül több mint másfél ezren nyújtanak egyedi állandó kedvezményeket az Egészségpénztár tagjai számára. Ezen túlmenően a partnerek időszakos akcióikkal is megkeresik a Pénztárat - tájékoztattaa Pénzcentrumot az OTP Egészségpénztár.

Dr. Lukács Marianna, a Patika-csoport igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy két tradicionális akciójuk van:

Az egyik az évvégéhez kötődik, amikor nagyon kedvező levonási feltételekkel lehet akár cégesen akár egyénileg feltölteni a patikakártyát, a másik pedig most aktuális. Az év elején mindig belépési akciót hirdetünk (féláron, kétezer forintért lehet hozzájutni a patikakártyához), ami akár a cafetériában új belépőket, akár olyan tudatos egyéneket céloz meg, aki az év elején az egészségmegőrzésre való fogadalmukat valóra is váltják.

Az MKB Egészség- és Önsegélyező Pénztár a szerződéskötéskor igyekszik a szolgáltató partnerektől kedvezményt kérni a pénztártagok és családtagjaik részére. Ezzel a szolgáltatók nagy része él is, így 5-20 százalékos kedvezmény nyújtása az általános.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem