13 °C Budapest

Egyre közelebb a teljes kijárási tilalom Szerbiában

MTI
2020. március 30. 12:45

 Szerbia és Koszovó gazdasági intézkedéseket fontolgat, amelyekkel kezelni lehet majd az új típusú koronavírus-járvány gazdasági következményeit, emellett további szigorításokat vezetnének be a járvány megfékezése érdekében.

A szerb elnök a belgrádi Prva Televízió vasárnap késő esti műsorában ismét felvetette egy teljes kijárási tilalom lehetőségét. Mint mondta, ha néhány napon belül nem változik az emberek hozzáállása, nem lesznek fegyelmezettebbek, és nem tartják be az eddig meghozott intézkedéseket, akkor akár 24 órán át tartó kijárási tilalmat is bevezethetnek Szerbiában. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg este 17 és hajnali 5 óra között tilos kimenni az utcára, a 65 év felettiek pedig egyáltalán nem hagyhatják el otthonaikat.

Rámutatott, hogy a legnagyobb fegyelem mellett is legalább 20 ezer megbetegedésre számítanak a hétmilliós Szerbiában. Legalább azt kellene elkerülni, hogy ezek az emberek egyszerre kerüljenek kórházba, mert akkor összeomlana az egészségügyi rendszer - magyarázta. Szerb elnök emellett gazdasági segélycsomagot ígért a mikro- és kisvállalkozóknak, közölte, mindenki háromhavi minimálbért kap az államtól, hogy ne menjen csődbe a cége. A tervezett gazdasági intézkedésekről a napokban közöl további részleteket Aleksandar Vucic.

Szerbiában egy nap alatt 659-ről 741-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.

A koszovói kormány is gazdasági segélycsomagot ígért, de egyelőre nincs rá keret a költségvetésben, Pristina nemzetközi hitelekből kívánja megszerezni azt a 170,6 millió eurót (mintegy 60 milliárd forint), amellyel a koronavírus-járvány következményeit kezelné. Koszovóban hétfőre 91-ről 94-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma.

Folyamatosan, de egyelőre még lineárisan növekszik a fertőzések száma Észak-Macedóniában, de még nem indult meg az exponenciális növekedés. Vasárnapról hétfőre 241-ről 259-re nőtt a fertőzöttek, és hatra a Covid-19 betegségben elhunytak száma.

Bosznia-Hercegovina a következő három hetet tartja kulcsfontosságúnak a vírus elleni harcban. A nyugat-balkáni országban vasárnap még 261, a hétfőn reggel közölt adatok szerint már 323 igazolt fertőzött volt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Montenegróban egy nap alatt hattal nőtt a fertőzöttek száma, hétfő reggelig 91 vírusfertőzöttet regisztráltak az Adria-parti államban.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem